BLOGRA FUTOTTUNK Amikor az edző diktálja a tempót

Szalay HédiSzalay Hédi
Vágólapra másolva!
2022.03.31. 13:34
Blogszörfösünk új kihívás elé néz, ugyanis a jövőben Krátky Egon edző segítségével készül fel a tavaszra tervbe vett versenyekre.
A tempó, a zene és a környezet is jótékony hatással van a futásra

Az előírt idő letelte után a Garminom kicsit megzavart, azt hittem, levezetés is kell, így ráhúztam még két kilométert. Ez már nem esett jól.
A következő tesztfeladat tempófutás volt. Ennek kapcsán jelezte Krátky Egon, lehet, ezt majd nem kedvelem annyira, és néhány száz méter után értettem, mire gondolt. Természetesen csak nevettem magamon, hogy közben úgy húzott el mellettem laza kocogásban egy srác, hogy a szőrös lábai látványát is csak egy-két pillanatig élvezhettem, hamar a távolba veszett. Ő kényelmesen kocogott, én pedig küzdöttem, mint malac a jégen, hiszen éppen tempófutásban voltam. Ezután is rá kellett még pár kilométert húznom az előírt mennyiségre, mert a felmérő futás közben mégsem fordulhattam vissza, viszont a kocsim így meglehetősen távol volt még tőlem, mikor végeztem. Úgyhogy néhány percet nézelődtem a Duna-parton, majd kis metállal a fülemben, teljes elégedettséggel, hogy megcsináltam a feladatot, elügettem az autómig. Az edző kérte, hogy néhány mondatban mindig írjam meg, milyen volt a futás, amire meg is kaptam a visszajelzést. Így viszonylag hamar tudhattam, hogy mi lett az eredménye a tesztfutásoknak, és milyen irányban indulunk el. Kíváncsian várom, hogy a hétre előírt feladatokat miként tudom elvégezni – úgy érzem, nagyon izgalmas időszak következik!

BARATRUNNING.COM
Tájfutóverseny-beszámolót olvashatunk a Tavaszi Spartacus-kupáról. Az esemény háromnapos, és itt bizony nincs útvonal-szalagozás, csak egy térkép és egy tájoló. Emiatt könnyen el lehet tévedni, ami ugye helyezésbe is kerülhet, mint ahogy a szerzővel is megtörtént. Az első napon még a harmadik helyen állt, de a második és harmadik napon néhány eltájolása miatt a negyedik helyet sikerült megszereznie. Gyönyörű időben, jó társasággal igazi élményfutás volt!

FUTNIMENTEM.HU
Evetovics-Balla Hajnalka ultrafutó, futóedző az Omszki ultraverseny 50 kilométeres távján indult. Az előzmények most nem voltak kedvezőek, de az edzésmunkát elvégezte, így természetesen remekül sikerült a verseny. A viadal 1.6 kilométeres körön zajlott, a végén nem volt egyértelmű, hogy éppen hol tart, de szerencsére az órájára hallgatott, és ment még egy kört, így lett meg az ötven kilométer.

ULTRAKELEK.WEBNODE.HU
A szerző kihasználta a hosszú hétvégét, tökéletes kikapcsolódást nyújtó sítúraprogramot talált ki magának, illetve a futás sem maradt el. A gyönyörű képek ízelítőt adnak a csodás helyekről, ahol járt!


MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?
Lábunk egészsége


A modern, kényelmes cipőknek számos előnyük van, de akad néhány hátrány is. A túl komfortos lábbelik elgyengítik a talp és a boka izmait, ezáltal a talpboltozatok laposabbak lesznek, ami hosszú távon egy sereg problémát okozhat. Az ellaposodott, beszűkült boltozatok instabilabbá teszik a járást, a futómozgást, és az egész testtartásra kihatnak. Ezért is annyira fontos foglalkozni a talp, a boka és úgy általában a láb egészségével. A mezítlábas mozgások, a minimalista cipők használata, a célzott boka- és lábfejerősítés, a rendszeres talpmasszázs, a hengerezés sokat segíthet abban, hogy erős, mobilis és egészséges legyen az egész lábunk. Nem kell órákat tölteni ezzel, már napi tizenöt-húsz perc is jelentős eredményt hoz, nagy mértékben javítja a járás és úgy általában a mozgásminták minőségét, ezáltal pedig a futómozgást is. Szóval, érdemes foglalkozni ezzel a sokszor elhanyagolt részünkkel is.

 


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN- HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik