csupasport bannerhátsófüves banner

A 496-os kísérlet, 5. nap: Nem sikerült, megbuktam…

2022.03.25. 19:33
null
A 496-os kísérlet jövője szempontjából fontos rész következik, ugyanis az öt kilométeres teljesítés kapcsán kiderült, a hobbifutás sem játék…

Mottó:Nem a távolság, az iram öl… (teljesítve: 15 kilométer)

Ötödik nap – öt kilométer a táv.

Ez az ötös valamiért „bekattant” nekem, mondván, csak úgy, simán lefutni nem hoz majd semmi sztorira valót, ráadásul az előző részekben már volt mindenféle szocioizé: ruhamustra, pénzkérdés, kövérség és fogyás, szétdobált palackok és oldalukra dőlt elektromos rollerek, szóval most arra gondoltam, hogy ez a félórányi kocogás legyen picit lazább. Ráadásul ez a bizonyos ötös számomra babonásan jó szám, anno az 5-sel felcímkézett mezben futballozgattam BLSZ-csapatokban, öt már futótávnak sem utolsó, ötezer méterrel edzésen, versenyen, felmérésen is több mindent lehet kezdeni, és talán pont ez a határa a feladatos gyakorlatoknak, amikor picivel jobban pörgethető a láb.

Íme, a tervrajz! Remek „edzés- és tájfutótérkép” jött össze – kár, hogy a valóságban minden más volt, mint a papíron

Nos, a festménynek annyi..

Ovis firkának tökéletes! Azt hittem, príma lesz majd a műholdrajz, de csak összevissza futkostam... Amúgy rajtam kívül valaki látja ebben az izében az 5-ös szám körvonalait?

A kísérlet nem sikerült, ezt őszintén be kell vallanom, és ez az összevissza futásanalízis jó lecke arra vonatkozóan is, hogy az edzésekkel nem játszunk, még akkor sem, ha valami hirtelen jó ötletnek tűnik. Illetve a tanulság másik fele az, hogy kapkodva, újra- és újratervezve nem lehet nekiindulni a világnak, avagy ismeretlen terepet meghódítani kicsivel több előkészületet igényel, mint az edzésfordulók bepötyögése.

Egyvalamivel azért vigasztalhatom magam: a futófestményemre ráfoghatom, hogy avantgárd stílusban készült.
Sőt, most már tudom, milyen lehet meg nem értett művésznek lenni – de azért valaki elárulhatná, miként lehet szépen, valódi rajzra hajazóan „megfutni”, mondjuk azt, hogy 496...?
Nekem a kecses 5-öst sem sikerült.

(Ja, és aki a blog címe alapján arra gondolt, hogy máris feladtam a 496-os kísérletet, nagyon nagyot tévedett – ez az öt kilométer a gyönyörű futókörnyezetben maga volt a csoda, még akkor is, ha rajzolásból világ csúfságára megbuktam…).

A BLOGSOROZAT EDDIGI RÉSZEI
4 km: Szemét ügy négyezer méteren
3 km: Na, a vetkőzést inkább hagyjuk…
2 km: Kocogás a halál elől…
1 km: Versenyfutás a fürdővízért

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Kimagasló eredményre számított, meg is nyerte a tizenkét órás ob-t

Csupasport
11 órája

Egészen a célig menekült a versenytársa elől – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.06.10. 16:04

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Mindhárom célját elérte, boldogan távozott az UTH-ról

Csupasport
2026.06.05. 14:58

Bejött a lassúbb taktika – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.05.27. 14:58

Sokszor elesett, mégis győzött az érzelmes jótékonysági versenyen

Csupasport
2026.05.26. 15:33

Borza Helga számára az olaszországi bronzérem felér egy arannyal

Csupasport
2026.05.25. 17:07

Bejött a számítása, bronzérmet szerzett a Kassa-Miskolc Ultramaratonon

Csupasport
2026.05.19. 14:16
Ezek is érdekelhetik