Gyékényesen a nyílt vízi úszóbajnokság

Vágólapra másolva!
2021.08.17. 11:39
A kristálytiszta és szédítően mély búvártóban dől el az idei Open Water Tournament sorrendje augusztus 21-én. A rövid távot választók három, a hosszabbat vállalók kilenc kilométert úsznak le.

Magyarország egyik legkülönlegesebb vizéhez, a szédítő mélységű, ugyanakkor páratlan tisztaságú Gyékényesi búvártóhoz érkezik augusztus 21-én az Open Water Tournament (OWT) mezőnye. Az úszók a tó közepén fekvő szigetet kerülik meg, a rövidebb távot választók egyszer, így rájuk három kilométer vár, míg a profik háromszor, ők kilenc kilométert teljesítenek. A somogyi verseny az idén elindított nyílt vízi úszóbajnokság harmadik, egyben utolsó futama is, így Gyékényesen kiderül, kik lesznek a 2021-es OWT első bajnokai.

A Gyékényesi tóban a tizenkét-tizenöt méteres mélységhez tízméteres látótávolság párosul, a kristálytiszta vízben olyan tereptárgyakat, roncsokat helyeztek el, amelyek még izgalmasabbá teszik a merülést, s közben a helyi élővilág is megfigyelhető. Az OWT azzal a céllal indult útjára 2021 nyarán, hogy a nyílt vízi úszók is profi körülmények között tehessék próbára képességeiket Magyarország tavaiban, folyóiban.

 

 

„A hullámzó Balaton és a gyors folyású Duna után a Gyékényesi búvártó szinte feszített víztükrű medencének számít. Ez talán a versenysorozat legkönnyebben leúszható állomása. Hihetetlen élmény itt tempózni, látni magunk alatt a köves medret” – mondta Mezős Balázs, az OWT szervezője.

A biztosítást ezúttal húsz vízimentő, nyolc mentőhajó és egy tucat supos látja el, akik frissítővel és szőlőcukorral is szolgálnak majd.

A nagykanizsai születésű többszörös magyar bajnok Molnár Flóra is ott lesz a startnál, hogy személyesen köszöntse az úszókat.

 

 

„Jó ötletnek tartom, hogy ilyen magas színvonalú nyílt vízi eseményeket szerveznek, annak pedig különösen örülök, hogy megismertethetjük környezetünket az úszás szerelmeseivel” – mondta Molnár Flóra, aki tippeket is adott a kevésbé gyakorlottaknak.

Érdemes a célba érkezés után is a helyszínen maradni, mert kihirdetik a versenysorozat győzteseit, majd kezdetét veszi a hajnalig tartó záróbuli. Regisztrálni ezen a felületen lehet.

Fotók: OWT

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik