csupasport bannerhátsófüves banner

Maratoni csúcs másfél tonnás terepjáróval

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.16. 18:35
null
Megdöntötte a maratoni világrekordját a 23 esztendős ausztrál Corey Phillpott – no, nem a hagyományos számban, hanem egy terepjárót maga után húzva ért célba minden korábbinál gyorsabban.

Az ausztrál Corey Phillpott március elején teljesítette a világ legerősebb maratonijának nevezett kihívást a Sydneytől nagyjából 60 kilométerre fekvő Penrithben, egy parkban. A 42.2 kilométert egy másfél tonnás Ford pick-uppal a „nyakában” tette meg, a járművet maga után húzta az úton.

A mutatványhoz 16 órára és 12 percre volt szüksége, ám a végén nem egyszerűen a célba érkezésnek örülhetett, hanem hogy majdnem másfél órával jobb időt ért el, mint a kategória eddigi legjobbja.

Phillpottnak a brit Ross Edgley példája adta az ötletet, aki 2016-ban egy csaknem másfél tonnás Mini Countrymant vonszolt maga után a silverstone-i Formula–1-es pályán, s akkor 19 óra és 36 percre volt szüksége a maratoni megtételéhez.

 

 

„Bár mindig nagyon menőnek tűnt a koncepció, nem gondoltam volna, hogy valaha is elég fitt leszek vagy lesz bátorságom ahhoz, hogy megpróbáljam” – fogalmazott a 23 esztendős Phillpott, aki öt éve azért kezdett el futni, hogy fogyjon, és sikerült is ledobnia negyven kilót.

A koronavírus-járvány idején azonban mégis elhatározta magát, hogy 2021-ben megpróbálkozik a korábban szinte lehetetlennek tetsző feladattal. A döntést tettek követték, nyolc hónapig munka előtt és után is edzett, a program futásból, súlyok emeléséből és autóvontatásból állt. Kitartása sikerre vezetett, igaz, nem Edgley, hanem egy amerikai férfi, Justin True rekordját (17:36) adta át a múltnak.

Bár Corey Phillpott nem titkoltan fel akarta hívni magára a figyelmet, azért ennél többet is szeretett volna elérni.

A gyerekek örökbefogadását segítő és a szexuális erőszak ellen fellépő ChildSafe Australia nevű szervezetnek gyűjtött pénzt.

 

Valószínűleg a világcsúcshoz hasonlóan örül annak, hogy a célként megfogalmazott 30 ezer dollártól már csak alig több mint ötszáz dollárnyi adomány választja el.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik