csupasport bannerhátsófüves banner

BLOGRA FUTOTTUNK Amikor a sziklák legördülnek...

2020.08.20. 09:52
null
Blogszörfösünk ezúttal a lassú futás, az ilyen-olyan fájdalmak, a frissítés és az edzésmennyiség témakörében keresett témákat, de persze akad most is versenybeszámoló, illetve az is kiderül, hogy milyen babakocsit tolva kocogni.

Pár hete vissza kellett vennem a futásaimból, ami nemcsak döntés kérdése volt, hanem egyszerűen nem ment, és én kissé megfáradtam ettől. Az akarattal sosem volt problémám, de a közel másfél éve tartó agonizálásom elért arra a pontra, hogy már nem tudott izgatni, ha egy héten csak egyszer tudtam elmenni futni. Magamban persze tökéletesen tisztában voltam ennek a következményeivel, de tulajdonképpen a teljesítményemnek már nem volt hová visszaesni, lassan futok és keveset. Most már agyban is elengedtem a tempót és a mennyiséget, és talán épp ez a beletörődés juttatott el arra a pontra, hogy elkezdjek kivizsgálásokra járni, hogy amit lehet, szüntessünk meg, vagy tegyük elviselhetővé.

A bitang derékfájásom szerencsére enyhült, visszaállt azon keretek közé, amivel tudok sportolni, de lesz még vele teendő, a változó kori nehézség viszont másik történet.

Feltettem a dokinak a kérdést: ha úgy érzem edzés közben, hogy nagyon nem bírom, és az ájulás kerülget, akkor ne törődjek vele, vagy inkább vegyek vissza. Ugyanis két éve még élveztem, hogy alaposan meghajtom magam, jóleső fáradtság volt utána, most azonban az egyszerűbb résztávozás is kikészít. A doki nem kertelt, és közölte, ha nem akarok összeesni, és jobb esetben kórházba kerülni, akkor vegyek vissza! Sportoljak nyugodtan, de szigorúan csak annyit és úgy, ahogy jólesik. Ne terheljem magam túl, és ne most feszegessem a határaim. Ez a beszélgetés kicsit később leülepedett, aztán valahogy hatalmas sziklák gördültek le rólam.
Tudomásul vettem, elfogadtam, és most úgy gondolok a futásra, hogy kvázi sportolok, ami jórészt kocogás persze, de ha kedvem van, nyargalok is kicsit.

Azóta megint rendszeresen nekiindulok, mert újra kedvem lett hozzá. És közben vigyorgok, mint a tejbetök.

FUTNIMENTEM.HU


Evetovics-Balla Hajnalka a szülést követően próbálja újra formába hozni magát. Ehhez azonban türelem és kitartás kell, hiszen nem kis teher a szervezetnek egy baba kihordása és születése. Hajnalka követi a szervezete jelzéseit, és sokat tesz azért, hogy újra bírja a futás okozta terhelést. Most már fájdalommentesek a futásai, és nemcsak egyedül fut, hanem kislánya is vele tart a babakocsiban!

HOSSZUTAV.BLOG.HU


Verőce, éjszakai trail beszámoló, a táv 27 kilométer, 800 méter szinttel, a start pedig este nyolc órakor volt. A szúnyoginváziót sikerült elkerülniük, és egy kellemes, csillagvizsgálós, jó hangulatú három és fél órás futással teljesítették a versenyt.

FUTOLEPES.COM


Sokat olvashattunk már a hengerezés jótékony hatásairól, és rengeteg anyag található ezzel kapcsolatban az interneten. Őry István viszont azokat az eseteket gyűjtötte össze, amikor nem javasolt a hengerezés!

SPORTORVOS.HU


Nem lehet eleget beszélni a nyári hőségben végzett sportolás kapcsán a megfelelő folyadék- és energiapótlásról. A cikkből kiderül, hogy az izotóniás italok mennyire fontosak ebben az időszakban, illetve azt is megtudhatjuk, mennyi idő után kell elkezdeni visszatölteni a szervezetbe, amit kiizzadtunk!

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?


Nem kell várni, hogy fájjon


KREMLICZA LEVENTE


 

Legfrissebb hírek

Kimagasló eredményre számított, meg is nyerte a tizenkét órás ob-t

Csupasport
18 órája

Egészen a célig menekült a versenytársa elől – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.06.10. 16:04

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Mindhárom célját elérte, boldogan távozott az UTH-ról

Csupasport
2026.06.05. 14:58

Bejött a lassúbb taktika – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.05.27. 14:58

Sokszor elesett, mégis győzött az érzelmes jótékonysági versenyen

Csupasport
2026.05.26. 15:33

Borza Helga számára az olaszországi bronzérem felér egy arannyal

Csupasport
2026.05.25. 17:07

Bejött a számítása, bronzérmet szerzett a Kassa-Miskolc Ultramaratonon

Csupasport
2026.05.19. 14:16
Ezek is érdekelhetik