csupasport bannerhátsófüves banner

Sivatagi verseny helyett a Tisza-tó körül

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2020.06.28. 20:53
null
Kicsit többet fut aszfalton, de ugyanúgy készül az UTT 126 km-es versenyére Roskovics Miklós, mintha sivatagi versenyen indulna. Az is tervben volt, de a koronavírus-járvány miatt törölték a 4 Deserts két állomását is.

Terepről átmenetileg aszfaltra vált az extrém versenyeket kedvelő, néhány évvel ezelőtt a 217 kilométeres Badwatert is teljesítő Roskovics Miklós. Az 1970-ben született, 1994-ig Ungváron élő magyar ultrafutó az egyéni 126 kilométeres távon indul a Tiszát megkerülő Ultra Tisza-tó versenyen, a felkészülése azonban nem sokban különbözik attól, mint amikor terepen zajló versenyen indul.

„Egy hónapja valamivel többet edzek aszfalton, de mennyiségileg ugyanannyit futok, mint eddig – mondta Roskovics Miklós a Csupasportnak. – Hetente tíz-tizennégy órát edzek, kilométerben pedig százhúsz-százötvenet, de ez függ attól, milyen terepen futok. Konkrét célom nincs, ezen egyelőre még nem gondolkodtam, időjárásfüggő is.

Ideális körülmények között jó lenne tizenkét óra körüli idővel teljesíteni a versenyt.”

És hogy mi a terve még erre az évre? Nos, eredetileg a 4 Deserts elnevezésű sivatagi ultrafutó-versenysorozaton indult volna, ám a koronavírus-járvány miatt törölték a namíbiai és a mongóliai versenyt, a dél-amerikai helyzet alapján a szeptemberi, chilei verseny megrendezése is erősen kérdéses. Ezenkívül még az Antarktiszon lenne egy állomás novemberben.

„Ha ez nem jön össze, akkor szeptemberben indulok a bulgáriai Pirin Ultrán – folytatta. – Ez egy százhatvan kilométeres verseny tizenegyezer méteres szintemelkedéssel, és ami igazán vonzó benne, hogy ezen keresztül kvalifikálni lehet az amerikai Hardrock-versenyre. A bolgár viadalon nem lesz nagy tömeg, így kicsi az esélye, hogy töröljék, úgyhogy ősszel sem maradok majd kihívás nélkül.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik