Amikor az Ultrabalaton egy „teadélután”

Vaczkó Zsolt 2003-ban azért kezdett el futni, hogy jó példát mutasson a gyerekeinek. Két évvel később, a lelkesedését látva egy barátja rávette, hogy induljon el egy versenyen. Nagyjából így kezdődött az ultrafutó-karrierje.

„Az első évben százhuszonöt kilométerig jutottam, egy évvel később azonban már beértem a célba, igaz akkorra már edzővel, Márton Attilával készültem, aki azóta is segít a felkészülésben. Az idén már tizenegyedik alkalommal indultam el a körre – eddig hat ötre állok, és a sikerek vannak többségben.”

Az edzővel közös munka gyorsan meghozta a gyümölcsét, és sorra jöttek a sikerek Zsolt pályafutásában: országos bajnoki cím 12 órás versenyen, ezüstérem a 24 órás országos bajnokságon, részvétel a 24 órás világbajnokságon és a Spartathlonon, amely az Ultrabalaton mellett a másik kedvenc versenye lett.

„Emlékszem, még 2014-ben voltam ott először kísérőként, és már akkor elbűvölt. Két évvel később már versenyzőként élhettem át a hangulatát, az idén pedig újra segítőként voltam a részese. 2016-ban, amikor elindultam, nagyon meleg volt, százhuszonhat kilométerig jutottam. Sajnos annyira görcsöltek a lábaim, hogy menni nem tudtam, nemhogy futni.

Az egész verseny karakterisztikája úgy van megírva, hogy rengeteg benne a feladási lehetőség, és ez nagyon csábító.

Borzasztó kemény lejtők és emelkedők tarkítják az útvonalat, a távolság pedig beláthatatlanul nagy. Igazi alattomos verseny, mondhatni, »felfalja« a futót mind mentálisan, mind erőnlétileg. A Spartathlonhoz képest az Ultrabalaton »könnyed teadélután«.”

A visszatérést nem a szerencsére bízná Zsolt, pedig a Korinthoszon megfutott idejével részt vehetne a sorsoláson. Az elvárása azonban önmagával szemben az, hogy megfussa az automatikus indulást jelentő kvalifikációs időt.

„Köztudott, hogy a szervezők szigorítottak a bekerülési feltételeken, így nekem csak a huszonnégy óra maradt a realitás. Száz kilométeren nem tudok hét óra harminc percet, az nekem űridő. A Korinthoszon tizenöt óra negyvenöt perc volt a célom, amivel kijuthattam volna, de sajnos nem jött össze, így marad a huszonnégy órán belüli kétszázhuszonöt kilométer, erre van esélyem. Tudom, hogy erre képes vagyok. De ami a legfontosabb, hogy tizenöt év futás után is töretlen a hitem, a lelkesedésem, a futás iránti szeretetem.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!