LUBICS SZILVI NAPLÓJA (2): Űrkajálásra felkészülni

Hogy miért futok mostanában súlymellényben?

Az Atacama-sivatagi futásnak szigorú feltételeket betartva lehet csak nekivágni. Nem úgy van az, hogy az ember lánya csak uzsgyi, belekocog a porfelhőbe szeptember harmincadikán, aztán hat nappal később kibukkan a másik oldalon: a kötelező felszerelések listája négy teleírt papírlap! Ez a szabály- és betűmennyiség pedig a nagyobb, valamint az apróbb tárgyakra átváltva azt jelenti, hogy végül tizenöt kilogrammnyi súly kerülhet a hátamra.

Tizenöt kiló!

Az első nap ennyit kell majd futva cipelnem – a sivatagban! –, a második, harmadik, majd az ötödik napon már könnyebb lesz – néhány dekával, ahogy fogy az élelem a rekeszekből. Kaját, pontosabban űrkaját ugyanis vinnem kell magammal, mert zseléken mégsem élhetek hét napig.

S ha már a víz! Figyelnem kell a baktériumveszélyre is, úgyhogy – jut eszembe éppen most, írás közben – be kell még szereznem a vízfertőtlenítő tablettákat is. Ajjaj, nő a súly!

Na, de máris túlságosan előre rohantam, pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy hol kellene kezdeni ezt a „felszerelés kontra csomagolás” történetet.

Talán a legfontosabbnál: a hálózsákomnál.

Fázós vagyok. Az Atacama-sivatagban a nappali forróságot este, éjszaka fagypont körüli hideg váltja fel, úgyhogy nekem létkérdés lesz, hogy ne hűljek át, s a vacogás helyett minél többet pihenhessek. Rendeltem a sivatagi hideg átvészeléséhez profi WAA-hálózsákot, ami azért különleges, mert a felső része kabátként is használható. Pillekönnyű cucc, ami azért is fontos, mert ez lesz a legnagyobb terjedelmű csomagom, amit magammal viszek, ráadásul ez a holmi lehet a védelmezőm is a hét nap során.

Az éjszakai pihenést kell minél komfortosabbá tenni, úgyhogy már beszereztem egy felfújható, de öklömnyire összehajtogatható derékaljat is, s van még egy pluszbélésem, amibe ha bebújok, – állítólag – tíz Celsius-fokkal magasabb lesz a hőérzetem.

Vannak még az egyéb apróságok, kincsek, amelyeknek a beszerzése mostanában óriási kalandot jelentenek.

Sorolom is!

Van már pillekönnyű étkészletem, amely repülőgép-alumíniumból készült, azaz csorbíthatatlan, hajlíthatatlan, s nincs semmi súlya. Van még féltenyérnyire összenyomható szilikonpoharam, s már van bicskám is.

Na, igen, a bicska...

Nekem még sohasem volt ilyen fiús össze- és széthajtogatható cuccom, így amikor bementem a Mountex-áruházba kiválasztani a megfelelőt, a prioritás az volt, hogy... És most ne nevessenek ki... Szóval, hogy legyen benne körömreszelő.

Hát ez van.

Egy nő a sivatagban is legyen nő!

Ám hogy mindenki értse a döntéseim hátterét: ez a sivatagi verseny valóban embert próbáló küzdelem lesz. A szervezőktől mindennap kapunk majd tíz liter vizet, ezenkívül a szakaszpontokon lesznek a nagy közös sátrak, amelyekben pihenni, aludni lehet, de minden más részlet, azaz az étkezés, a tisztálkodás, a pihenés, az öltözködés a mi egyéni gondunk-bajunk.

A sivatagban nem lesz mosdó, zuhanyzó.

És hét napig futunk.

Én pedig nem tudok többet magammal vinni két váltás futóruhánál, azokat kell cserélgetnem.

És akkor ezen a ponton még egyszer leírom: nem lesz fürdés, pancsolás.

Kis törlőkendőkkel kell megoldani a tisztálkodást és nyilvánvaló, a súly miatt azokból sem vihetek magammal sokat.

Roskovics Miki, aki a „4 Deserts”-sorozat namíbiai futamát teljesítette, a lehető legőszintébben mondta a szemembe a lényeget: „Szilvi, készülj fel, hogy a sátorban nagyon büdös lesz.”

És – ráadásul – mindent beterít a homok.

Hát én eléggé érzékeny vagyok az ilyesmire. A higiénia nálam mindent felülír. Idehaza természetes, hogy minden futás után jön a hajmosás, az Atacamában ilyesmire gondolni sem szabad, de... Egyvalami biztos, a verseny előtt elmegyek kozmetikushoz, fodrászhoz, hogy legalább az első pillanatokban „kinézzek valahogy”.

Szóval, legalább az a kis körömreszelő hadd legyen velem...

A férjem, Gyuri is érdeklődve figyeli a készülődésemet, nézi, hogyan pakolgatom az újdonságként vett kis kincseket, mit hajtogatok éppen, hogyan próbálgatok, tesztelgetek, ám a minap, amikor az egyik edzés előtt a súlymellényemet igazgattam, a következőket mondta: „Szilvi, látom, milyen lelkes vagy, de... Ugye, itthon azért nem próbálod ki, milyen, ha hét napig nem zuhanyzol?”

(Lubics Szilvi naplójának a naplója: az 1. rész itt olvasható el.)