A birkózók szabadfogású kapitánya szerint Muszukajev folytatná a versenyzést

MTI/R. P.MTI/R. P.
2024.11.12. 13:22
Muszukajev Iszmail (Fotó: Árvai Károly)
Az olimpiai ötödik helyezett birkózó Muszukajev Iszmail szeretné folytatni pályafutását. Többek között erről is beszélt Bánkuti Zsolt, a szabadfogású szakág nemrégiben újraválasztott szövetségi kapitánya kedden az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában, s megjegyezte, nem kaptak még konkrét választ a világbajnoktól, de az biztos, hogy szeretné folytatni, és szóba került, hogy esetleg egy súlycsoporttal feljebb lépne.


Hozzátette, a 31 éves kabard származású versenyzővel egyelőre még csak egy-két évre terveznének, nem pedig olimpiai ciklusban gondolkodnának.

Bánkuti Zsolt elmondta, nagyon megviselte a párizsi olimpia, mivel mindenki nagyon szeretett volna éremmel hazatérni a francia fővárosból, ez viszont nem sikerült.

„Sokat vívódtam magamban, de végül úgy voltam vele, hogy sokat kaptam ettől a sportágtól, szeretném még szolgálni és visszaadni valamit” – mondta azzal kapcsolatban, hogy miért pályázott újra a posztért.

Hozzátette, a következő négy évben szeretné más alapokra helyezni a szakmai munkát:

„Az idősebb generáció miatt az elmúlt három évben sok kompromisszumot kellett kötnöm az olimpiai kvóta megszerzéséért. Ez a módszer be is jött. Most viszont nekünk a következő négy évben egy új, fiatal csapatot kell építenünk, vannak olyan tehetségeink, akik a Los Angeles-i olimpiára rajtra készek lehetnek” – fogalmazott.
 

 

Legfrissebb hírek

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
2 órája

Szőke Alex fantasztikus birkózással aranyérmet nyert a budapesti UWW-rangsorversenyen!

Birkózás
17 órája

Szőke Alex megverte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok oroszt a BOK-csarnokban!

Birkózás
23 órája

Polyák–Varga–Kozma-emlékverseny: Lévai Tamás és Váncza István is bronzérmes

Birkózás
2026.07.18. 19:18

Polyák–Varga–Kozma-emlékverseny: Lévai Tamás és Váncza István is kiharcolta a bronzmérkőzést

Birkózás
2026.07.18. 16:21

Lévai Levente és Szabados Noémi bronzmeccses a BOK-csarnokban

Birkózás
2026.07.17. 15:46

Lőrincz Tamás a Magyar Birkózók Szövetségének új elnöke

Birkózás
2026.07.17. 14:39

Gangl Zétény 21 évesen elődöntőbe jutott, majd ötödik lett a budapesti UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2026.07.16. 19:25