„Talán holnap elfogadom, hogy itt a vége!” – Ligeti Dániel visszavonult

– Júliusban a BOK-csarnokban rendezett Polyák Imre–Varga János-emlékversenyen ünnepélyes keretek között bejelentették: Ligeti Dániel befejezte sportolói pályafutását. Milyen gondolatok kavarogtak a fejében a színpadon?
– Keserédes pillanat volt – emlékezett Ligeti Dániel. – Nem egyszerű tizennyolc évnyi felnőtt-válogatottságot egyik pillanatról a másikra magam mögött hagyni. Persze, érett a gondolat, ezért is kezdtem edzői pályába ősszel, de ettől függetlenül nagyon nehéz.

– Ősszel a vezetésével létrejött a Veszprémi Egyetemi Sport Club birkózószakosztálya, munkát vállalt a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA), valamint az U17-es válogatottnál. Akkor azt mondta, ettől függetlenül sportolóként is bevetésre készen áll.
– Mindig igyekeztem az adott nap feladatát ellátni, ezért háttérbe szorítottam a visszavonulás gondolatát. Racionálisan nézve talán még kicsit többet is töltöttem a szőnyegen, mint kellett volna, legalábbis a testemet figyelembe véve. Beláttam, hogy most már csak olyan áron tudnék topon maradni, amire nem biztos, hogy fizikailag fel vagyok készülve. Az utolsó években rengeteget küzdöttem, gyakran nem tudtam birkózni, mert sérült vagy beteg voltam. Mindezek ellenére rendkívül sikeres, talán a legeredményesebb három évemet teljesítettem Bánkuti Zsolttal, egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan vereséget szenvedtem, amelyre mérges vagyok, ezzel szemben rengeteg olyan győzelmem volt, amelyre nagyon büszke lehetek.

– Mikor jött el az a pillanat, amikor azt mondta, elfogadja, itt a vége?
– Talán holnap! Egyelőre még nem tudom feldolgozni. A döntés sokkal inkább szólt annak, hogy az edzősködéssel teljes erőbedobással és odafigyeléssel tudjak foglalkozni. A sportolói feladataimat továbbra is el kellett látnom, de nem fértek már bele. Most már itt vannak a srácok, száz százalékig rájuk kell összpontosítanom. Szóval nem emésztettem meg még a döntést, nincs is rá időm, sodródom az árral, talán akkor lesz lehetőségem arra, hogy feldolgozzam, amikor enyhül kicsit a nyomás a munkában. Novemberig tele a naptár, év végére teljes képet kapok, akkor tisztázódik minden, és talán a visszavonulást is szebbnek látom.

– Bőven van mit szépnek látni! Ötször állt Európa-bajnoki dobogón, egyszer a második, négyszer a harmadik fokán, két világbajnokságon zárt az ötödik helyen, és három olimpián is képviselhette a magyar színeket. Melyik eredményére a legbüszkébb?
– A 2022-es budapesti Eb-n megszerzett bronzéremre. A helyosztón elszakadt combizommal sikerült megvernem a szerbiai Magomedgadzsi Nuraszulovot. Azt a meccset szívesen megmutatom a srácoknak is. Előtte nyolc évig nem szereztem érmet világversenyen, a BOK-csarnokban megtörtem a sorozatot, ráadásul hazai közönség előtt, csodálatos élmény volt. Az utolsó, 2023-as vb-re is büszke vagyok, olyan embereket vertem meg, akikre a legoptimistább ember sem számított. Az első és az utolsó világbajnokságomon lettem ötödik, szépen keretezi, jól összefoglalja a karrieremet.

– Mekkora űrt hagy maga után a magyar szabadfogású nehézsúlyban?
– Vannak ígéretes fiatalok. Korcsog Milán nemrégiben az ötödik helyen zárt egy nívós nemzetközi versenyen Lengyelországban, nagyon örülök neki, különösen azért, mert több éve küzd sérülésekkel, és jól vtért vissza. Gellén Milánt is sikerült visszahozni a birkózásba, napi szinten dolgozunk együtt, Szilágyi Dániel és Juhász György ugyancsak szépen fejlődik. Szóval kialakulhat két-, három-, négyfős rivalizálás, és ha megvalósul, akkor álmodhatunk arról, hogy szerzünk ebben a súlycsoportban kvótát a Los Angeles-i olimpiára.

– Edzőként látja magát a folytatásban?
– Egyelőre igen, de bőven van még mit tanulnom, fejlődni szeretnék. Most egyfajta „beágyazódási” időszak zajlik, szerencsére a többség támogat az utamon. Mindent megteszek azért, hogy harminc-negyven év múlva rám is úgy gondoljanak, mint ahogyan én most az edzőimre. S végül szeretnék köszönetet mondani a családomnak, különösképp édesapámnak is, ő kezdett el cipelni az edzésekre, versenyekre, a helyes úton terelt úgy, hogy a sportolói karrieremet követően is megálljam a helyem.