Labdarúgó NB I
2013.04.26. 19:52

Haladás: nem kockáztatnak, Halmosi kihagyja Kaposvárt

Halmosi Péter fájlalja a térdét, ezért nem lép pályára a Haladásban a szombat délutáni kaposvári NB I-es labdarúgó-mérkőzésen.
Labdarúgó NB I
2013.04.26. 19:36

NB I: Ronda és finom győzelmet arattunk - Horváth F., videó

A labdarúgó NB I 25. fordulójának nyitó mérkőzésén a KTE-Phoenix Mecano hazai pályán 3–1-es győzelmet aratott a sereghajtó Eger ellen. A találkozót követően Horváth Ferenc, a kecskemétiek vezetőedzője a Sport Televíziónak adott nyilatkozatában elmondta, a második félidei gyengébb teljesítmény ellenére is maximálisan elégedett a játékosaival, míg a vendégeket irányító Mészáros Ferenc szerint játékosai kezdik elsajátítani azt a mentalitást, amit ő képvisel.
Labdarúgó NB I
2013.04.26. 18:48

NB I: az Eger ellen is folytatta menetelését a KTE

A labdarúgó NB I 25. fordulójában a KTE-Phoenix Mecano a sereghajtó Eger csapatát fogadta. A hazaiak Szavo Rakovics öngóljával már a 6. percben megszerezték a vezetést, majd a 22. percben Mohl Dávid, a 26-ban pedig Rajczi Péter is a kapuba talált. A félidő vége előtt aztán a csereként beállt Zvara Dávid szépített, s bár a vendégek a második félidőben sokat tettek az újabb gól megszerzéséért, az eredmény végül nem változott. A kecskemétiek öt meccse veretlenek, s ebből négyet meg is nyertek.
Minden más foci
2013.04.26. 18:34

Honvéd: az olasz légiós tudja, még adós a tudása legjavával

Leandro Martínez, a labdarúgó NB I-ben a dobogóra hajtó Bp. Honvéd olasz légiósa jól érzi magát a kispesti klubnál, de tudja, még adós az igazán jó játékkal.
Labdarúgó NB I
2013.04.26. 13:06

Eger: hétfő délig ki kell költözni az egri stadionból

Hétfő délig el kell hagyniuk az egri stadiont a labdarúgó NB I-ben sereghajtó Egri FC munkatársainak, az üzemeltetéséért felelős önkormányzat döntése értelmében az említett időpontig ki kell költözniük az öltözőkből, illetve az irodákból is. Az önkormányzat csak az utánpótlás számára biztosítja ingyenesen a felsővárosi létesítményt.
Labdarúgó NB I
2013.04.25. 18:01

Eger: az önkormányzat nem ad több támogatást

„A klub tulajdonosainak kiszámíthatatlansága, sokszori ígérgetése vállalhatatlan helyzetet teremtett” – áll a közleményben.
Labdarúgó NB I
2013.04.24. 12:16

DVTK: rosszul hallotta a drukkereket a büntető MLSZ?

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága április 17-i ülésén az NB I 23. fordulójában, a DVTK–FTC mérkőzésen (2–2) tapasztalt rasszista megnyilvánulások miatt pénzbüntetésre ítélte mindkét csapatot. A diósgyőriek szurkolói a döntést követően a közösségi oldalakon felháborodásuknak adtak hangot, mivel szerintük a kifogásolt szurkolói rigmus nem úgy szólt, ahogyan azt az MLSZ a közleményében megjelölte.
Labdarúgó NB I
2013.04.23. 14:30

PMFC: a Föld napján a környezetet tisztogatták

Több akcióval is bizonyította már a labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC-MATIAS, hogy fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást.
Labdarúgó NB I
2013.04.21. 23:38

Videó: Kondás szerint kicsi volt a kapu a Debrecennek

Ahogy arról már beszámoltunk, a Szombathelyi Haladás hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Debrecent Halmosi Péter találatával. A mérkőzést követően Halmosi Péter és a két vezetőedző nyilatkozott a Sport Televíziónak, a vendégek vezetőedzője, Kondás Elemér úgy érezte, ma egyszerűen túl kicsi volt a kapu támadóinak, hiszen több alkalommal is a kapufát találták el.
NSO Tv Labdarúgás
2013.04.21. 22:18

Kovac a Fradi-meccs után: „Nem örülök, nyerni akartam”

A 2–2-es eredménnyel zárult DVTK–FTC mérkőzést Tisza Tibor, Gyömbér Gábor és az új hazai mester, Kovac Zoltán értékelte az NSO Tv-nek!
Labdarúgó NB I
2013.04.21. 21:21

Videó: Seydi kényszerű cseréből lett a meccs hőse

Ahogy arról már beszámoltunk, a Ferencváros 2–2-es döntetlent ért el a Diósgyőr otthonában annak dacára, hogy kétszer is vezettek a zöld-fehérek. A Gosztonyi András helyére kényszerűségből beálló L'Imam Seydi azonban a 13. és a 73. percben is egyenlített, így végül osztozkodnia kellett a pontokon az összecsapó feleknek. Tekintse meg a mérkőzés összefoglalóját!
Labdarúgó NB I
2013.04.20. 17:54

NB I: szabadrúgásgóllal verte az Eger a Kaposvárt

A labdarúgó NB I 24. fordulójában a sereghajtó Eger a 12. helyen álló Kaposvárt fogadta Vácon. Az egriek a 34. percben Farkas Ádám szabadrúgásból lőtt góljával szerezték meg a vezetést, s bár a kaposváriak a második félidőben két kapufáig is jutottak, egyenlíteniük nem sikerült. Az egriek így 15 bajnoki mérkőzésen át tartó nyeretlenségi szériájuknak vetettek véget.
Labdarúgó NB I
2013.04.19. 21:33

Futsal NB I: története során negyedszer bajnok a Rába ETO!

A győriek 7–2-es berettyóújfalui győzelmükkel biztosították be újabb aranyukat.
Labdarúgó NB I
2013.04.19. 20:59

NB I: gólzáporos meccsen győzte le az Újpest a PMFC-t

Az Újpest hazai pályán 4–2-re legyőzte a PMFC-t a labdarúgó NB I 24. fordulójának péntek esti mérkőzésén.
Labdarúgó NB I
2013.04.19. 19:53

NB I: Horváth szerint az utolsó szalmaszálba kapaszkodtak bele

A labdarúgó NB I 24. fordulójának nyitó mérkőzésén a Siófok hazai pályán Tímár Krisztián 92. percben szerzett góljával 2–1-es győzelmet aratott az MTK ellen, így sorozatban a második mérkőzését is megnyerte. A hazaiakat irányító Horváth Károly szerint nem kis szerencse is kellett a győzelmükhöz, míg Garami József, az MTK szakmai igazgatója nem talált pozitívumokat a mai meccsben.
Labdarúgó NB I
2013.04.19. 18:52

NB I: az MTK ellen fordított a kiesőjelölt Siófok

A labdarúgó NB I 24. fordulójában a hazai pályán négy meccse veretlen Siófok az MTK csapatát fogadta. A vendégek az első félidőben Tischler Patrik révén büntetőt hibáztak, ám ugyanő a 62. percben egy hatalmas védelmi hiba után javított, s megszerezte a vezetést. A 77. percben azonban Pál Szabolcs fejesével előbb egyenlíteni tudtak a hazaiak, majd a hosszabbításban Tímár Krisztián révén a győztes gólt is megszerezték.
Labdarúgó NB I
2013.04.18. 19:04

DVSC: fiatal váci játékosokkal erősítettek

A DVSC-Teva labdarúgócsapata Króner Martin és Kelemen Patrik személyében két játékost is szerződtetett az NB II-ből kizárt Dunakanyar Vácból. A két labdarúgó a szezon végéig kölcsönben a debreceniek fiókcsapatát, az NB III Tisza csoportjában szereplő Létavértest erősíti majd.
Labdarúgó NB I
2013.04.17. 13:24

Honvéd: holnaptól újra edzhet az arccsontját törő Vernes

Az MTK ellen súlyos sérülést szenvedett kispesti játékos heteken belül visszatérhet.
Labdarúgó NB I
2013.04.16. 17:48

NB I: a DVTK elleni sikerrel elkerült az utolsó helyről a Siófok

A labdarúgó NB I 20. (elhalasztott) fordulójában a meccs előtt sereghajtó Siófok a nyolcadik helyen álló Diósgyőrt fogadta. Az aktívabban kezdő hazaiak a 32. percben szereztek vezetést Jusuf Dajic találatával, majd előnyüket az 57.-ben Fehér Zsolt révén megduplázták, a végeredményt pedig a csereként beállt Máté János állította be a 78. percben. A Balaton-partiak sikerüknek köszönhetően megelőzték az Egert, s már nem ők állnak az utolsó helyen.
Labdarúgó NB I
2013.04.16. 08:53

MTK: pénteken már játszhat a bemelegítés sérültje

Lágyéksérülést szenvedett Rafe Wolfe, a labdarúgó NB I második helyén álló MTK védője, de előreláthatóan a Siófok elleni pénteki bajnokin már pályára léphet.

419

/

462