Heteken belül dönthet a CAS Mészáros és Polekszics ügyében

Vágólapra másolva!
2011.03.10. 19:40
null
Polekszics (balra) enyhítést, Mészáros felmentést szeretne (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Címkék
A lausanne-i székhelyű Sportdöntőbíróság (CAS) mintegy öt órán keresztül foglalkozott csütörtökön a Mészáros Norbert és Vukasin Polekszics kontra UEFA üggyel. A CAS meghallgatta a DVSC-TEVA két, eltiltását töltő labdarúgóját, tanúként Dombi Tibort és Djordje Panticsot, valamint az európai szövetség képviselőjét.

Vukasin Polekszics kapus korábban elismerte, hogy megkeresték a mérkőzés manipulálásának szándékával a DVSC–Fiorentina BL-csoportmérkőzés (3–4) előtt. Az UEFA pedig a megkeresés bejelentésének elmulasztásáért eltiltotta a montenegrói játékost és Mészáros Norbertet is.

A montenegrói kapus enyhítés, míg Mészáros a felmentés reményében fordult a Sportdöntőbírósághoz azt követően, hogy az UEFA fellebbviteli bizottsága elutasította a fellebbezésüket.

A mai meghallgatás után ítélet még nem született, az AP hírügynökség jelentése szerint a CAS verdiktjéig hetek is eltelhetnek.

Az AP hírügynökség beszámolója szerint a két játékos a meghallgatáson bizonyítékokkal szolgált arra, hogy ártatlan.

Mint ismert, Polekszicset 2012. június 30-ig, Mészárost pedig 2011. december 31-ig tiltották el, továbbá előbbit 10 ezer, utóbbit hétezer euró pénzbüntetésre is kötelezték. A montenegrói kapus enyhítés, míg Mészáros a felmentés reményében fordult a CAS-hoz azt követően, hogy az UEFA fellebbviteli bizottsága elutasította a fellebbezésüket.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
2 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
2 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
3 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
3 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
3 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik