BALLAI ATTILA
BALLAI ATTILA
2022.06.04 23:08 Frissítve: 2022.06.06 22:54

Hazai pályán – Ballai Attila publicisztikája

Kíváncsi lennék rá, kinek mi villan be elsőként Toni Kroosról, a Real Madrid középpályásáról a labdarúgó Bajnokok Ligája párizsi döntője kapcsán. Nekem a Nils Kaben elleni párharca. Ellenfelét persze senki se keresse a Liverpool keretében, nevezett úr a ZDF munkatársa. Tehát nem valamely „szennycsatornáé”, hanem a második számú német állami televízióé. Akit a győztes finálét követő eufória és az élő interjú kellős közepén dorongolt le, majd hagyott faképnél honfitársa. Utólag többször is megnéztem a felvételt, amelynek alapján nem tűnik úgy, hogy korábbi ellentétek, sérelmek terhelték kettejük viszonyát, Kroos lazán, mosolyogva kezdte a beszélgetést. Aztán, amikor a kérdező azt firtatta, hogy a Liverpool mennyivel veszélyesebb volt és a Real többször is bajba került a meccs folyamán, a játékos előbb csak befeszült és rápirított, másodjára azonban már úgy fogalmazott, hogyan jöhet elő két ilyen marhasággal, és kijelentette, itt hagyják abba az egészet, ezzel tovább is állt.

A vélemények szélsőségesen megoszlanak azt illetően, ki nyerte a – maradok ennél a minősítésnél – párharcot. Egyesek szerint egyértelműen Kroos, mert ő végre nem érte be az ilyenkor szokásos közhelyekkel, hanem karakánul odavágott a legcsekélyebb empátiát nélkülöző riporternek, aki beleállt az éppen pályája újabb csúcsára érő, néhány perccel a meccs lefújása után még kétszázas pulzussal lihegő sportolóba. Mások ellenben úgy vélik, a multimilliomos, vérprofi klasszis mesés fizetésében és munkaköri leírásában igenis benne foglaltatik, hogy a nem kifejezetten kedvére való kérdésekre is válaszoljon, különösen, ha egyébként nem sértők, hanem még jogosak is.

Az igazság nálam valahol a kettő között van, úgyhogy én nem hirdetnék győztest. Már csak azért sem, mert egyszer-kétszer kerültem hasonló szituációba, és kialakulásukért képtelenség valamely fél javára, a másik kárára száz nulla arányban osztani a felelősséget. Egyik legemlékezetesebb esetem az 1998-as ausztráliai vízilabda-világbajnoksághoz fűződik. Csapatunk a középdöntő második mérkőzésén 9–8-ra verte meg Horvátországot, ezzel az utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként jutott a négy közé; abba a magasságba, ahová az 1992-es olimpián és az 1994-es vb-n sem sikerült felkapaszkodnia. Fiaink 5–3-as hátrányból fordítottak 7–5-re, onnan uralták az összecsapást, de nem először kezdtek visszafogottan, ezért nekiszegeztem Kemény Dénesnek – egyáltalán nem mellékesen, már akkor is baráti viszonyban voltunk –, törvényszerű-e, hogy tetszhalott állapotban kezdünk, illetve törvényszerű-e az is, hogy onnan majd mindig feltámadunk. Így, ezekkel a szavakkal. Dénes némi tűnődés után kissé zaklatottan azt felelte, nagyon jó kérdés, csak talán nem egy perccel azután kell feltenni, hogy végre újra elődöntősök vagyunk a vb-n. Ennyiben maradtunk, ő odafordult a többi kollégához, én leültem az árnyékban, és átgondoltam az egészet. Arra jutottam, hogy harmadik, negyedik kérdésnek belefért volna, elsőre kissé erős volt. A másnapi meccs – tét nélkül egy góllal kikaptunk az oroszoktól – után Dénes az interjúzónában a rá jellemző, fanyar mosollyal odalépett hozzám, és csak annyit mondott: „Kérdés?” „Nekem nincs, köszönöm” – válaszoltam hasonló gesztussal, és ezzel kiegyeztünk döntetlenben, szent volt a béke. Szent azóta is.

Teljes pályafutásom során egyetlen interjúm durvult el, telefonon készítettem T. S. kosárlabdaedzővel (a jelenség számít, ezért nem írom ki a nevét, a mai fiataloknak úgysem mondana már túl sokat), az 1990-es évek közepén. Jó hírű, különösen az utánpótlás-nevelő munkájáért elismert szakember volt, aki egy általa tévesnek ítélt kérdésem miatt élesen, indulatosan oktatni kezdett. A mai eszemmel a második mondata után leállítanám, negyvenes pulzussal, szelíd határozottsággal kérve, térjen észre, és megszakítanám a beszélgetést. Akkor még végighallgattam, megpróbáltam vissza-visszavágni, gyengén sikerült, de gyorsan rájöttem, ezt is, azt is feleslegesen tettem. Röviddel később kimentem ugyanis egy mérkőzésére, amelyen az időkérés alkalmával nyílt színen, a teljes lelátó füle hallatára, verbálisan felkoncolta egyik játékosát. Ekkor helyre tettem magamban a dolgot; nem rám orrolt meg, ez a stílusa, amit a beosztottja köteles elviselni, én nem.

Mondanom sem kell, mi sem vagyunk örökös áldozatok, sőt. Azóta különösen nem, amióta visszafordíthatatlanul, menthetetlenül felhígult a hivatásunk. Annyira, hogy már nem is egyértelmű – a külső szemlélőnek végképp nem –, ki az újságíró, ki az, aki magát nevezte ki azzá, csak mert saját honlapot üzemeltet, ki a blogger, ki az egyszerű futóbolond, akkreditációval a nyakában. Ezzel a típussal a 2003-as barcelonai vizes vb-n találkoztam először. Az akkor még zárt tudósítói körben megjelent egy izgága kölyök, aki például a vegyes zónában elénk furakodott, odalépett az országosan ismert, éremhalmozó úszónkhoz, és a képébe vágta: „Nézz a szemembe! Mit szedsz?” Azon a napon a sportoló érthetően „nem állt a média rendelkezésére”.

Pedig ezeken a „meccseken” nekünk kellene, illene profiként viselkednünk, hiszen ez a mi szakmánk, itt mi játszunk hazai pályán. És a végeredmény egyáltalán nem feltétlenül nulla összegű játék; lehet belőle kettős vereség, mint a Kroos–Kaben szereposztásban vagy az imént említett provokáció során, de szerencsére gyakran összejöhet a kettős győzelem is. Ennek ékes bizonyítékát egyik első külföldi tudósítói utamon, az 1989-es moszkvai ökölvívó-vb-n tapasztaltam meg. A sztorit egyszer már megírtam és sokszor el is meséltem, de az „újak” kedvéért érdemes felidézni. Molnár Dániel, a Magyar Rádió fékezhetetlen elméjű riportere elhatározta, hogy interjút készít a kubaiak küldöttségvezetőjével, a háromszoros olimpiai aranyérmes, megközelíthetetlen Teófilo Stevensonnal. Csakhogy Dani nem beszélt spanyolul, Stevenson ellenben azon kívül semmi más nyelven, és még a honfitársaival is alig érintkezett. Kollégánkat így abban bízva engedtük oda hozzá, hogy ha le is pattan a bajnokról, ki azért nem üti, ehhez képest tisztes távolból döbbenten néztük, hogy hosszú perceken át lendületesen, derűsen trécselnek. Utóbb Stevensont merészeltük megkérdezni, egyáltalán milyen nyelven beszéltek, mire ő némi tűnődés után kibökte: „Nem tudom.” Csakhogy megfogta az ismeretlen, szakállas újságíró érdeklődése, eredetisége, kedvessége.

Hasonló részsikert arattam az 1997-es, sevillai úszó Eb-n. Az oroszok verhetetlen sprintere, Alek­szandr Popov kifejezetten kerülte a médiát, de az érmesek sajtótájékoztatóin kénytelen volt találkozni velünk. Rövid és nyegle válaszai után már menekülni készült, én azonban előre felkészültem belőle, hogy az Eb záró napján múlt éppen egy esztendeje, amint 1996. augusztus 24-én megkéselték Moszkvában. Ezért boldog születésnapot kívántam neki, megvártam, míg értetlenkedve azt mondja, legalább azt tudhatnám, mikor született, mire megjegyeztem, tudom, de azt is, hogy éppen egy éve szúrták le, majdnem belehalt, és a kórházból kijövet első nap megkeresztelkedett. Egy pillanat alatt egészen átlényegült az ember, „tényleg, egy éve volt” – sóhajtotta, és olyan jót beszélgettünk, amiről nem is álmodtam.

Ezért is állítom, hogy mi játszunk hazai pályán. Sőt, mi választunk térfelet, és mi is kezdünk. Ettől persze még sokszor hibázunk, teljesítünk gyengébben. Mint az a sportoló, aki ezért alkalomadtán megorrol ránk. Ami nála egy pontatlan passz, az nálunk egy pontatlan jelző; ami nála egy kihagyott ziccer, az nálunk egy elbaltázott mondat vagy kérdés; ami ott egy érthetetlenül elfuserált mérkőzés, az itt egy érthetetlenül elrontott cikk. Mindegyik megesik, egyik sem jellemhiba vagy megbocsáthatatlan bűn.

Mindegyikünk csak abban a tevékenységi formában bakizhat, amelyet hivatásszerűen űz. A játékos a pályán, az edző a taktikával, az összeállítással, a cserével, mi a kérdésfeltevéssel, az írással, a cím­adással, a szerkesztéssel. Viszont legalább garantáltan egyikünk sem fog ehetetlen kenyeret sütni.

Arra ott a pék.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja! 

2022.08.03 23:05:48

Bajnokok Ligája MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. A jövőnek csak az eredmény marad, akármit is gondolunk most, a lefújás utáni órákban.

2022.08.03 17:43:28

Bajnokok Ligája BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Jónak mondható eredménnyel zárult a magyar bajnok azerbajdzsáni túrája, Boli góljára Owusu válaszolt.

2022.08.02 21:33:23

Bajnokok Ligája THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Egyre inkább összeérik a csapat.