Ferencváros: Álomszerű ez a történet! – Franck Boli

Vágólapra másolva!
2020.10.12. 10:29
null
Boli alig akarta elhinni, hogy valóban a Juventus és a Barca ellen léphet pályára a Bajnokok Ligájában (Fotó: Török Attila)
Franck Boli, a Ferencváros labdarúgócsapatának elefántcsontparti csatára alig akarta elhinni, hogy valóban a Juventus és az FC Barcelona ellen léphet pályára a Bajnokok Ligájában.

 

– Kihagyta a Puskás Akadémia elleni legutóbbi bajnokit. Hogy van?
– Minden rendben – felelte lapunknak vasárnap délután Franck Boli, a Ferencváros csatára. – A biztonság kedvéért döntöttünk úgy, jobb, ha kihagyom a mérkőzést. Két nappal a találkozó előtt az edzésen reccsenést éreztem a lábamban, de szerencsére nem volt nagy a baj. A következő néhány napban egyéni edzéseken vettem részt, ám a hétvége óta újra együtt készülhetek a csapattal.

Magyar Kupa: új időpont kell
Szombaton sorsolták a Mol Magyar Kupa 7. fordulójának párosításait. Az előző fordulóban a megyei másodosztályban szereplő Ráckevét 6–1-es győzelemmel búcsúztató Ferencváros az NB III-as Bicskét kapta, a továbbjutás ebben a körben is egy mérkőzésen dől el, a győztes a legjobb 32 között folytathatja. A 7. forduló párharcait az MLSZ adatbankja szerint október 28-án rendezik, csakhogy aznap a zöld-fehérekre némileg fontosabb találkozó is vár, a Bajnokok Ligája csoportkörében fogadják a Dinamo Kijevet. Miután az ukrán csapat elleni találkozót aligha tolják el másik időpontra, a Bicske elleni kupatalálkozónak új időpontot kell találni.

– Legalább volt ideje elmélkedni a közelgő Bajnokok Ligája-menetelésen. Várja?
– Mi az, hogy! Már számolom a napokat.

– Mit szólt, amikor meglátta a csoportot? Juventus, FC Barcelona, Dinamo Kijev…
– Azt mondtam, hogy óriási szerencsénk van. Amikor láttam, hogy a Ferencváros neve maradt utolsónak, és már csak ebbe a csoportba kerülhetünk, hirtelen nem is akartam elhinni. Lionel Messi és Cristiano Ronaldo kétségtelenül a világ két legjobb labdarúgója, néhány héten belül mindkettőjük ellen pályára léphetünk. Ezért megérte ennyit dolgozni. A sorsolás előtt sokat beszélgettem a barátaimmal, kérdezgették, kit szeretnék, örülnék-e neki, ha papíron verhetőbb ellenfeleket kapnánk, vagy ha már idáig eljutottunk, csapjunk bele a közepébe, és a legnagyobb sztárok ellen lépjünk pályára.

– Fogadni mernék, hogy az utóbbit kívánta.
– A sorsolás előtt leírtam egy papírra, szerintem melyik lenne az álomcsoport: a Juventus és a Barca neve ott szerepelt rajta. A harmadik együttesét nem mondom el, nem lenne fair a Dinamo Kijevvel szemben. Egyébként a kijevieknek is örülök, hiszen Szerhij Rebrov jól ismeri őket, neki presztízs lesz az a két ütközet.

A lengyelek is drukkolnak

Lengyelországban is nagy visszhangja volt, hogy a Ferencváros huszonöt esztendő után bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A találkozót a lengyel sporttelevízió is közvetítette, a kommentátor Michal Listkiewicz volt – ő játékvezetőként, partbíróként több világbajnokságot is megjárt, újságíróként lapunkat is tudósította a nyolcvanas években, majd a Lengyel Labdarúgó-szövetség elnökeként is dolgozott. Fia a Bulgária–Magyarország Eb-pótselejtező egyik partjelzője volt.

„Nagy visszhangja volt az FTC sikerének – mondta lapunknak Michal Listkiewicz.A lengyel–magyar barátság köztudottan legendás, és ezt errefelé komolyan is veszik. Sokan követik figyelemmel a magyar sporteredményeket, ha nincs érintve lengyel sportoló, biztosan a magyar társuknak szurkolnak. A Molde elleni párharc rendkívül izgalmas volt. A budapesti mérkőzés utolsó tíz percében több veszélyes szituáció alakult ki a Ferencváros kapuja előtt, kommentátorként nekem is résen kellett lennem, hogy követni tudjam az eseményeket. A találkozó után szöveges üzenetben gratuláltam Kubatov Gábornak, le a kalappal a Ferencváros előtt.”

Michal Listkiewicz is szurkol a magyar bajnoknak, a Lech Poznan elnökével pedig fogadott is, hogy a Ferencváros legalább négy pontot szerez a csoportkörben. A Juventus, Barcelona és Dinamo Kijev elleni találkozók tétje egy vacsora, a szakkomentátor bízik benne, december közepén nem neki kell fizetnie az ételt.

„Lengyelországban nagy népszerűségnek örvend Lovrencsics Gergő. A Lech Poznan korábbi játékosát nagyon kedvelték a szurkolók, rendes, szerény srác, mellette Nikolics Nemanja az, akit kitüntetett figyelemmel követnek, mégiscsak korábbi lengyel gólkirályról beszélünk.”

– Barátja, Tokmac Nguen a közelmúltban mesélt arról, hogy gyerekkorában a Barcának szurkolt, Lionel Messi és Thierry Henry volt a két kedvence. Ön is kedveli a Barcát?
– Na, én nem vagyok Barca-szurkoló. El kell ismerni, Lionel Messi zseni, aki ha elkapja a fonalat, képtelenség megállítani. Olyat tud a labdával, amit nem lehet tanítani, de… Nálam Cristiano Ronaldo a favorit. Annyit dolgozott azért, hogy eljusson a csúcsra, amennyit a hétköznapi emberek elképzelni sem tudnak. Kifejezetten kedvelem a Real Madrid játékát, úgyhogy egyáltalán nem esik nehezemre a Barcelona ellen futballozni. Még mielőtt félreértés esne, nem azért lépünk pályára a sztárcsapatok ellen, hogy tátott szájjal bámuljunk. Sportolók vagyunk, élvezni szeretnénk minden egyes mérkőzést és a lehető legjobb eredményt elérni. Bárhol is lépünk pályára a BL csoportkörében, mindent beleadunk. Persze, hogy ez mire lesz elég, meglátjuk.

– A Ferencváros labdarúgói most különleges népszerűségnek örvendenek. Az elmúlt időszakban mennyien kérték, hogy segítsen jegyet szerezni a meccsekre, illetve hogy a mérkőzések után adja nekik a mezét?
– Nem kevesen. Ebből a szempontból annyival könnyebb dolgom van, hogy a legtöbb barátom Afrikában és Norvégiában él, ők aligha jöhetnek el a hazai találkozóinkra. Nekem Magyarországon a barátaim egyben a csapattársaim is, ők meg aligha kérnek tőlem jegyet a meccsekre. Viccet félretéve, a külföldön élő barátaim a mezeimért már bejelentkeztek, de ez ilyenkor így természetes.

– Ábrándozott már, milyen lesz a Camp Nouban pályára lépni?
– Szerintem a csapatban nincs olyan játékos, aki ne játszott volna el a gondolattal. Alig várom már, hogy október huszadika legyen.

– A keretből ezekben a napokban többen is hazájuk válogatottjánál vannak. A közelmúltban említette, nincs kizárva, hogy a közeljövőben meghívót kap Elefántcsontpart szövetségi kapitányától. Most mekkora erre az esély?
– Heti kapcsolatban vagyok Patrice Beaumelle szövetségi kapitánnyal. Nemrégen nevezték ki a válogatott élére, az utóbbi időszakban többször is keresett telefonon. Hosszasan beszélgettünk, elmondta, figyelemmel követi a teljesítményemet, és ha a közeljövőben is olyan jó formában futballozom, mint az elmúlt idényben, az ajtó nyitva áll előttem. Nem tagadom, ez a hívás még elszántabbá tett. Ha a Bajnokok Ligájában is sikerülne bizonyítanom, aligha maradna el a meghívó.

– Önnél is Didier Drogba minden idők legjobb afrikai játékosa?
– Naná! Már csak azért is, mert elefántcsontparti. Emlékszem, annak idején a Marseille labdarúgója volt, amikor elkezdtem csodálni a játékát. Édesapám kazettán mutogatta nekem a góljait, aztán amikor a Chelsea futballistája lett, már a televízióban is láthattam néhány mérkőzését. Hihetetlen futballista volt. S most lesz még egy elefántcsontparti srác, aki ugyancsak megmutathatja magát a BL-ben. Álomszerű ez a történet!

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021
A G-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
18.55:
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz)
21.00:FC Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS

2. FORDULÓ
Október 28., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol)
21.00:FERENCVÁROS–Dinamo Kijev (ukrán)

3. FORDULÓ
November 4., szerda
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00:FERENCVÁROS–Juventus (olasz)

4. FORDULÓ
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–FERENCVÁROS
21.00:Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00:FERENCVÁROS–FC Barcelona (spanyol)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00:Dinamo Kijev (ukrán)–FERENCVÁROS

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik