BL: egymást dicsérte a két edző a Napoli–Liverpool előtt

BALÁZS DÁVIDBALÁZS DÁVID
Vágólapra másolva!
2022.09.07. 15:33
null
Klopp bókjára aligha számíthatott Spalletti (Fotó: Getty Images)
Az olasz Napoli az angol Liverpoolt fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában az A jelű négyesben. Lássuk, hogyan nyilatkozott a két szakvezető a szerdai mérkőzés előtti sajtótájékoztatón!

 

„A Dortmunddal és a Liverpoollal sem tudtunk itt nyerni, de ha jól tudom, elég gyakran jutottunk el a döntőbe akkor, amikor a Napolival találkoztunk a csoportkörben. Nem vagyok biztos benne, hogy mindig, de talán kétszer is” – idézte a Liverpool menedzserét, Jürgen Kloppot a klub honlapja.

Luciano Spalletti sapkában volt a sajtótájékoztatón, és ezt Klopp nem tudta szó nélkül hagyni.

„Ha sapka nélkül is olyan jól néznék ki, mint ő, akkor nem hordanám állandóan, mert nem lenne rá szükség – humorizált, majd komolyra fogta a szót. – A játék igazi nagy alakja, a világon mindenhol dolgozott már, sikert sikerre halmozott, játékfilozófiája mindig megmutatkozik az aktuális csapatán. Tekintélyt parancsoló, ezt nagyon tisztelem benne. Alig várom, hogy holnap láthassam.”

A Napoli kapcsán megjegyezte, hogy izgalmas dolgok történnek a csapatnál, Piotr Zielinskit pedig külön is kiemelte. Szerinte jó és intenzív focit játszik Spalletti együttese, amit nagyra tart.

Spalletti már nagyon készül a Bajnokok Ligájára (Fotó: Getty Images)
Spalletti már nagyon készül a Bajnokok Ligájára (Fotó: Getty Images)

A Napoli trénere, Luciano Spalletti izgatott, hogy elkezdődik a Bajnokok Ligája csoportköre – olvasható az olasz klub honlapján.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy a Bajnokok Ligájában vezethetem a Napolit. A játékosok motiváltak, már mindenki várja a kezdést. Ennek a tavalyi nagyszerű szereplés az oka – árulta el az olasz szakember. – Ez az a sorozat, amiről a gyerekek álmodoznak. A legmagasabb szint, itt bármelyik megmozdulás döntő lehet.”

„Az olyan csapatok, mint a Liverpool, tele nagy játékossal, mindenre képesek. De a miénkben is vannak ilyenek, így meggyőződésem, hogy nagyszerű meccset fogunk játszani, csakúgy, mint a Lazio ellen tettük a múlt hétvégén” – mondta. A feltételezésre, hogy aláírnák-e most a döntetlent, azt mondta, nem, mert mindig győzni akarnak. A liverpooliak kapcsán elmondta, hogy más stílusban játszanak, mint az olasz gárdák, és nagy nyomás alatt tudják tartani az ellenfelet.

„A taktikán túl remek játékosok is alkotják a csapatukat. Jó erőben kell lennünk ahhoz, hogy felvegyük a versenyt.” Spalletti elismerően beszélt Kloppról, és elmondta, figyelni fogja őt meccs közben, ahogyan irányít, mert sokat lehet tanulni tőle.

„Tudjuk, hogy Maradona mekkora erőt adhat nekünk. Biztos vagyok benne, hogy az üvöltésünket a stadionból még az Anfieldről is hallani lehet majd. A szurkolóink tudják, hogyan adhatnak nekünk erőt.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT

18.45: Ajax (holland)–Rangers FC (skót) (Tv: Sport1)
21.00: Napoli (olasz)–Liverpool (angol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
B-CSOPORT
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–FC Porto (portugál)
21.00: FC Bruges (belga)–Bayer Leverkusen (német)
C-CSOPORT

21.00: FCBarcelona (spanyol)–Viktoria Plzen (cseh) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
21.00: Internazionale (olasz)–Bayern München (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
D-CSOPORT
18.45: Eintracht Frankfurt (német)–Sporting CP (portugál) (Tv: Sport2)
21.00: Tottenham Hotspur (angol)–Olympique Marseille (francia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik