A pozitív hős – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.11.30. 22:32

Az MTK kipipálva, jöhet a Barca! Ezzel a címlappal jelent meg a Nemzeti Sport vasárnapi száma az FTC örökrangadón aratott 2–0-s győzelme után. Aztán a tudósításból az is kiderült, hogy Szerhij Rebrov hiányzott a sajtótájékoztatóról. A Ferencváros edzője az M4 Sportnak még nyilatkozott, de a mérkőzés utáni szokásos sajtótájékoztatón nem vett részt. Az ukrán szakvezető közérzete nem romlott, azóta elvégezték rajta a koronavírustesztet – a Fradi futballistái heti két alkalommal kötelező tesztelésen esnek át –, amely a Barcelona elleni szerdai Bajnokok Ligája-találkozó előtt egyébként is kötelező. Kedden dől el, hogy a 46 éves szakvezető ott lehet-e a sajtótájékoztatón, illetve a Puskás Arénában a mérkőzésen. Bízzunk a fradisták eddigi szerencséjében – és az orvosi stáb gondos munkájában –, eddig csupán Myrto Uzuni és Aissa Laidouni fertőződött meg, de mindketten felgyógyultak.Az MTK kipipálva, jöhet a Barca! Ezzel a címlappal jelent meg a Nemzeti Sport vasárnapi száma az FTC örökrangadón aratott 2–0-s győzelme után. Aztán a tudósításból az is kiderült, hogy Szerhij Rebrov hiányzott a sajtótájékoztatóról. A Ferencváros edzője az M4 Sportnak még nyilatkozott, de a mérkőzés utáni szokásos sajtótájékoztatón nem vett részt. Az ukrán szakvezető közérzete nem romlott, azóta elvégezték rajta a koronavírustesztet – a Fradi futballistái heti két alkalommal kötelező tesztelésen esnek át –, amely a Barcelona elleni szerdai Bajnokok Ligája-találkozó előtt egyébként is kötelező. Kedden dől el, hogy a 46 éves szakvezető ott lehet-e a sajtótájékoztatón, illetve a Puskás Arénában a mérkőzésen. Bízzunk a fradisták eddigi szerencséjében – és az orvosi stáb gondos munkájában –, eddig csupán Myrto Uzuni és Aissa Laidouni fertőződött meg, de mindketten felgyógyultak.

Ezt leszámítva a Ferencváros háza táján minden rendben, az együttes vezeti az NB I-es tabellát, de ennél is fontosabb, hogy helytáll a Bajnokok Ligájában. Mi több, a Juventus elleni idegenbeli mérkőzést követően hiányérzetük lehet a zöld-fehéreknek, Álvaro Morata csak a meccs hosszabbításában szerezte meg a Juve győztes gólját (2–1).

A Ferencváros egyre karakteresebben játszik, a futballzsargonban azt szokták ilyenkor mondani, hogy meglátszik az edző keze munkája. Valóban, Rebrov megtalálta azt a játékrendszert, amelyet alkalmazva a csapat itthon utcahosszal az ellenfelek előtt jár, s időnként egyenrangú ellenfele a Juventusnak és a Barcelonának. Utóbbit éppen szerdán bizonyíthatja, aztán a Dinamo Kijev elleni idegenbeli találkozóval zárul a BL-csoportkör. Ami a legfontosabb, az talán a fegyelem – nála ebben nincs pardon.

Kicsit olyan, mint ifjúkorom szovjet filmjeiben a főhős, aki kiválóan megállja helyét az életben. Fiatalabb olvasók kedvéért: azokban a filmekben a szovjetek példaképek voltak, minden akadályt leküzdöttek és mindenkit legyőztek, ha nem, erkölcsileg emelkedtek a többiek fölé. Ők voltak a pozitív hősök. Premier plánban látom az edző töprengő arcát, éppen kifundál valamit az oldalvonal mellett, aztán egy csere és új irányt vesz a játék.

Szerhij Rebrov pozitív hős – a tesztje azért ne legyen az…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik