A Chelsea vesztesen távozott Doneckből, harmadszor is ikszelt a Juve

Vágólapra másolva!
2012.10.23. 22:47
null
Fernando Torreséknek nem sok öröm jutott a Sahtar ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
A labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjában a harmadik fordulóban a Sahtar Doneck hazai pályán legyőzte a címvédő Chelsea-t, míg a Juventus idegenben 1–1-es döntetlent játszott a dán Nordsjaellanddal.

 

SAHTAR DONECK (ukrán)–CHELSEA (angol)

A Sahtar Doneck részéről Mircea Lucescu vezetőedző arról beszélt, jó játékkal szeretné legyőzni a címvédő Chelsea-t. Ennek érdekében csapata már a harmadik percben előnybe került Alex Teixeira góljával, a brazil okosan passzolt jobbról a hosszú alsóba Petr Cech mellett. 1–0

A folytatásban próbált éledezni a Chelsea, de az egyedül csatár, Fernando Torres kevésnek tűnt az erős ukrán védőkkel szemben. A villámgyors hazai támadások pedig rendre veszélyt tartogattak a londoni kékeknek. Cech óriási szerepet vállalt abban, hogy a félidőben is csak egygólos hátrányban volt a Chelsea.

A második félidő hetedik percében még nagyobb bajba került a vendégcsapat. A középpályán az első félidőben megsérülő Frank Lampardot váltó Eden Hazard elvesztette a labdát, s a kontra végén Fernandinho nem kegyelmezett Cechnek. 2–0

Hosszú ideig úgy tűnt, nem változik az eredmény, majd szinte a semmiből szépített a Chelsea. Braniszlav Ivanovics jobbról laposan középre passzolt, Hazard okosan átlépte a labdát, Oscar pedig nem hibázott az ötösről az üres kapuval szemben. 2–1

Többre azonban nem futotta a címvédő erejéből, így a Sahtar magabiztos győzelmével átvette a vezetést az E-csoportban.

A Nordsjaelland a Juve ellen megszerezte első gólját és pontját a BL-ben (Fotó: Reuters)
A Nordsjaelland a Juve ellen megszerezte első gólját és pontját a BL-ben (Fotó: Reuters)

 

NORDSJAELLAND (dán)–JUVENTUS (olasz)

Amíg a csoport másik meccsén a veretlenek, Koppenhágában a nyeretlenek csaptak össze egymással. A papírforma alapján az első félidőben a Juventus irányította a játékot, Sebastian Giovinco, Alessandro Matri és Arturo Vidal is közel járt a gólszerzéshez – de a befejezéseknél rendre hibáztak az olaszok.

A dánok legnagyobb ziccerénél Gianluigi Buffonnak kellett kijönnie a tizenhatoson kívülre, hogy Joshua John próbálkozását mellel blokkolja. Az olasz világbajnok kapusnak emellett további három alkalommal kellett védéssel segítenie csapatát.

Fordulás után előnybe került a hazai gárda. A 49. percben Giorgio Chiellini szabálytalanul buktatta a tizenhatos előterében Andreas Laudrupot, a szabadrúgást pedig Mikkel Beckmann remekül tekerte a bal felsőbe. Buffon csak belekapni tudott a labdába. 1–0

Történelmi pillanat volt, elvégre a dán csapatnak ez volt az első gólja a legrangosabb európai kupasorozatban.

Húsz perccel később Andrea Pirlo majdnem lemásolta Beckmann szabadrúgását, ám Jesper Hansen kapus hatalmasat védett.

Szűk tíz perccel a vége előtt azonban már a dán kapus sem tudott védeni: Mauricio Isla remek jobb oldali beadását Mirko Vucsinics jobb belsővel az bal alsóba helyezte. 1–1

A hajrában a Juve járt közelebb a győzelemhez, de több gól nem esett. A torinói klub idei harmadik BL-meccsén is döntetlent játszott – ráadásul ezúttal is hátrányból. A Nordsjaelland pedig megszerezte első pontját.

Érdekesség, hogy a Juve sorozatban kilencedik európai kupameccsén is ikszelt, hisz a mostani három BL-meccs előtt a 2010–2011-es idényben az Európa-ligában hat döntetlen játszott a csoportkörben.

BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Nordsjaelland (dán)–Juventus (olasz) 1–1
Koppenhága, Parken Stadion. V: Deniz Aytekin (német)
G: Beckmann (50.), ill. Vucsinics (81.)
Sahtar (ukrán)–Chelsea (angol) 2–1
Doneck, Donbasz Aréna. V: Skomina (szlovén)
G: Alex (3.), Fernandinho (52.), ill. Oscar (88.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sahtar Doneck 3 2 1 0 5–2 +3 7
2. Chelsea 3 1 1 1 7–4 +3 4
3. Juventus 3 0 3 0 4–4 0 3
4. Nordsjaelland 3 0 1 2 1–7 –6 1
Legfrissebb hírek

NBA: Luka Doncic 41 pontjával a Buckst is legyőzte a Lakers – videó

Amerikai sportok
7 perce

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 1500 méteren 9. lett Salt Lake Cityben

Egyéb egyéni
28 perce

Mestere volt a zsákolásnak – Losonczy Árpád 75 éves

Kosárlabda
36 perce

Szilágyi Sziszi a kézilabda után is megtalálta azt, amit szeret

Kézilabda
1 órája

Hiába az írországi botlás, Portugáliában továbbra is a vb-győzelem a cél

Foci vb 2026
1 órája

Ötvös és Mocsi visszakerült az írek elleni meccskeretbe, Bárány nem

Magyar válogatott
7 órája

Marco Rossi: A rájátszásba jutás a célunk, de nem szabad ráfeszülni a meccsre; Heimir Hallgrímsson: Tetszik, hogy a saját kezünkben a sorsunk

E-újság
8 órája

Vasárnapi sportműsor: sorsdöntő vb-selejtezőt játszik a magyar válogatott az írekkel

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik