Hajrágól okozta a PSG vesztét Portóban

2012.10.03. 22:52
null
Itt Fernando (balra) került földre, végül azonban a portóiak kerekedtek felül (Fotó: MTI)
Címkék
A Porto hazai pályán 1–0-ra legyőzte a PSG-t, a Dinamo Kijev pedig szintén otthon 2–0-ra a Dinamo Zagrebet a labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjának 2. fordulójában.

PORTO–PSG

LAVEZZINEK NÉHÁNY PERC JUTOTT
Ezequiel Lavezzit a 73. percben cserélte be Carlo Ancelotti, de a PSG olasz mestere a 80. percben már le is hívta a pályáról argentin csatárát, aki helyett annak honfitársát, Javier Pastorét dobta harcba. Lavezzi nemrég épült fel egy sérüléséből, most viszont a hírek szerint megint izomhúzódást szenvedett, amit nem viselt túl jól lecserélése után.

A csoport rangadójának első félidejében a Porto dominált, de fölénye meddőnek bizonyult. A PSG – amelyben Javier Pastore és Ezequiel Lavezzi is a kispadon kezdett – Zlatan Ibrahimovic révén járt legközelebb a gólhoz, amikor a svéd csatár egy rá jellemző mozdulattal, sarokkal próbálta bevenni Hélton kapuját, ám a brazil hálóőr résen volt.

A második félidőben is a portugálok tettek többet a győzelemért, amelyet végül sikerült kicsikarniuk. Egyórányi játék után James Rodríguez csavarása már gólt érdemelt volna, ám ekkor a labda még elkerülte a párizsi kaput. A 83. percben már jobban célzott a kolumbiai középpályás, egy bal oldali beadás után a jobb oldalról, mintegy 12 méterről állítgatás nélkül lőtte ki ballal a jobb alsó sarkot, megnyerve a meccset a Portónak, amely sikerével a csoport élére állt. 1–0

A PSG sorozatban a 10. idegenbeli mérkőzését nem tudta megnyerni a BL-ben, legutóbb 1997-ben Göteborgban diadalmaskodott otthonától távol az elitligában.

LAVEZZI BEGURULT

DINAMO KIJEV–DINAMO ZAGREB

Jobban aligha kezdődhetett volna Oleg Blohin számára élete első Bajnokok Ligája-mérkőzése, a Dinamo Kijev élére a múlt héten kinevezett edző ugyanis már a 3. percben gólnak örülhetett: Ognjen Vukojevic beadásából Oleh Huszjev volt eredményes fejjel. 1–0

Fél órával később egy újabb, szélről érkező labda lett a zágrábiak veszte, ekkor Josip Pivaric a saját kapuját vette be. Öngól2–0

A második félidőben már Olekszandr Sovkovszkijnak is volt védeni valója, ám a Zagreb nem tudott még csak szépíteni sem. A 68. percben Ideye Brown eldönthette volna a mérkőzést, de a nigériai csatár hiába találta magát szembe egy az egyben Ivan Kelavával, a vendégek kapusával, nem élt a lehetőséggel. Ez is belefért a Kijevnek, amely összességében simán nyerte meg a Dinamók összecsapását, a Zagreb pedig sorozatban kapott ki a Bajnokok Ligájában.

BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Dinamo Kijev (ukrán)–Dinamo Zagreb (horvát) 2–0
G: Huszjev (3.), Pivaric (33. – öngól)
Porto (portugál)–PSG (francia) 1–0
G: J. Rodriguez (83.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Porto 2 2 0 0 3–0 3 6
2. Paris SG 2 1 0 1 4–2 2 3
3. Dinamo Kijev 2 1 0 1 3–4 –1 3
4. Dinamo Zagreb 2 0 0 2 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek

30 órán át utazott a szenegáliak BL-győztes kapusa

Foci vb 2026
10 perce

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

Birkózás
12 perce

Realista vagy inkább túlzottan optimista az amerikaiak legendája?

Foci vb 2026
25 perce

Vízilabda: Montenegrótól is kikapott az U18-as válogatott

Utánpótlássport
41 perce

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
42 perce

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
48 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
50 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik