Brazil gólok és Szpartak-siker Moszkvában

2012.10.23. 20:07
null
A Szpartak megszerezte első pontjait (Fotó: Reuters)
Címkék
A labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjának harmadik fordulójában a Szpartak Moszkva odahaza 2–1-re legyőzte a Benficát. Az orosz együttes került előnybe, majd a portugálok egyenlítettek, s még az első félidőben kialakult a végeredmény. A házigazda első pontjait szerezte a sorozatban két vereség után.

 

Az 1. percben rögtön tesztelte a Benfica kapusát a házigazda orosz együttes: Ari jobb oldali beadását a berobbanó Dinijar Biljaletgyinov fejelte kapura, Artur azonban nagy bravúrral kitolta a labdát. A brazil kapuvédő legalább nem fázott a nulla fok körüli hidegben.

A 3. minutumban már vezetett is a rengeteg sérültet nélkülöző Szpartak Moszkva: egy eladott labda után kontrázott az orosz csapat, Jurado passzolt a balján lendületből érkező Rafael Cariocához, aki betört a tizenhatoson belülre, és hét méterről a kimozduló Artur mellett a hálóba gurított. 1–0

A 14. percben elkezdett éledezni a Benfica: Lima vitte el a védőket a bal oldalon, ezt kihasználva Rodrigo eresztett meg egy sistergős löketet, a léc alá tartó labdát Artyom Rebrov szögletre ütötte. A sarokrúgásból nem sikerült helyzetet teremteniük a vendégeknek.

A Benfica az átlövéseket és a beadásokat erőltette, ám utóbbiakat rendszerint lehúzta a hazaiak kapusa. A Szpartak a legnagyobb veszélyt gyors kontráival tudta teremteni, illetve a széleken lehetett megzavarni a vendégeket.

A 25. percben néhány centiméter híján megszületett a második moszkvai találat: Jano Ananidze kanyarított középre a jobb oldalról, a hosszún érkező Ari futtában, jobbal lőtt, a labda a lécről a mezőnybe pattant.

A 33. percben védelmi hiba után egyenlített a Benfica: Eduardo Salvio adott középre a jobb oldalról, Rodrigo Lima berobbant a rövidre, és senkitől sem zavartatva a hazaiak hálójába fejelt. Rebrov hiába repült, nem érhetett oda. 1–1

A 43. minutum végén újra az oroszoknál volt az előny. Szépen végigvitt támadás során Jevgenyij Makejev húzódott előre, a jobbhátvéd beadását a menteni igyekvő Jardel pedig saját kapujába továbbította. Öngól: 2–1.

A fordulás után is inkább a Szpartak akarata érvényesült, Ari gyönyörű sarkazással próbált túljárni Artur eszén, ám a labda lassan csorgott a Benfica kapuja felé, így nem lett belőle gól. Nem sokkal később Jurado is tesztelte a vendégek kapusát, ám ő sem járt sikerrel.

A 68. percben Salvio puskázott el nagy ziccert, egy az egyben mehetett Rebrovval szemben, ám mellé trafált. A 75. minutumban is nagy Benfica-helyzetet láthatott a moszkvai publikum: Lima csinált egy remek visszahúzós cselt a hazaiak ötösénél, ám mire lőtt volna, beérték, így a kísérlete a blokkról fölé szállt.

Az utolsó percekben egykapuzott a Benfica, teljesen beszorította saját térfelére (néha saját tizenhatosán belülre) a Szpartakot. A négyperces hosszabbítás sem hozta meg a portugál áttörést, így a házigazdák megtartották egygólos előnyüket, ezáltal megszerezték első pontjaikat a mostani BL-kiírásban. A mérkőzés kisebb dulakodással zárult, a vendégjátékosok nehezen viselték a vereséget, ám a kakaskodókat hamar szétválasztották.

BAJNOKOK LIGÁJA
G-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Szpartak Moszkva (orosz)–Benfica (portugál) 2–1
Moszkva, Luzsnyiki Stadion. Vezette: Clattenburg (angol)
G: Carioca (3.), Jardel (43. – öngól), ill. Lima (33.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 2 2 0 0 5–2 +3 6
2. Celtic 2 1 1 0 3–2 +1 4
3. Szpartak Moszkva 3 1 0 2 6–7 –1 3
4. Benfica 3 0 1 2 1–4 –3 1
Legfrissebb hírek

Rayan a japánokról: Nem tudom, ki a legjobb játékosuk, meg kellene néznem a videókat

Foci vb 2026
19 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
42 perce

Ezért tarthatnak Japánban a 11-es rúgásoktól – videó

Foci vb 2026
43 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
1 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
1 órája

Zico a brazilok kiesése esetén sem lenne szomorú

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik