BL, D-csoport: parádés Real-siker, nyert a Dortmund

2012.09.18. 22:38
Címkék
A labdarúgó-Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a Real Madrid hazai pályán fordulatos mérkőzésen 3–2-re legyőzte a Manchester Cityt. Az angol együttes kétszer is vezetett, ám nem tudta megtartani előnyét, a győztes gólt Cristiano Ronaldo szerezte a 90. percben.

A mérkőzésről bővebben itt olvashat. A mérkőzésről bővebben itt olvashat.

A D-csoport másik mérkőzésén a Borussia Dortmund az Ajaxot fogadta. A házigazdák kezdtek aktívabban az első percekben, ám igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani Jürgen Klopp tanítványai.

Az Ajax szépen lassan átvette az irányítást, így a német bajnok védekezésre kényszerült. Ebben kiválónak bizonyult a Dortmund, hiszen az amszterdami gárda nem tudta feltörni a hazaiak védekezését, így gól nélkül ért véget az első félidő.

A fordulás után nagy lehetőség adódott a Borussia Dortmund előtt, büntetőhöz jutott a német csapat. Mats Hummels a bal alsót vette célba, ám Kenneth Vermeer érezte az irányt, és megfogta a lövést, így maradt a nulla nulla.

A 87. percben tört meg csak a jég, amikor egy középre fejelt labdát Robert Lewandowski megszelídített, majd nagy nehézségek árán becsapta védőjét, és hét méterről a jobb sarokba helyezett. 1–0

ROBERT LEWANDOWSKI TALÁLATA



BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 1. FORDULÓ
BORUSSIA DORTMUND (német)–AJAX (holland) 1–0
Dortmund, Signal-Iduna Park. V: Tagliavento (olasz)
Gólszerző: Lewandowski (87.)
REAL MADRID (spanyol)–MANCHESTER CITY (angol) 3–2
Madrid, Estadio Santiago Bernabéu. V: Skomina (szlovén)
Gólszerző: Marcelo (76.), Benzema (87.), C. Ronaldo (90.), ill. Dzeko (69.), Kolarov (85.)
Legfrissebb hírek

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
20 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
43 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája