Videoton: A Real Madrid elleni sikeremből is építkezünk - Paulo Sousa

2011.07.19. 18:18
Címkék
Szerda este a Videoton labdarúgócsapata hazai pályán fogadja a Sturm Grazot a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján. Az idegenbeli 2–0-s vereség után a gárda vezetőedzője, Paulo Sousa a keddi sajtótájékoztatón elmondta, felkészültek a mérkőzésre, amelyen csak a győzelem elfogadható.

„A 92. percben bekapott gól ugyan csökkentette esélyünket a továbbjutásra, ám csapatomnak pozitív a hozzáállása a visszavágóra. Mentálisan kell ott lennünk, azaz játékosaim higgyenek abban, hogy győzhetnek. A fő cél, hogy fiatal együttesemből egységes csapat legyen” – kezdte Paulo Sousa.

„Bár egy teljesen más helyzet volt, de amikor még a Juventusban a Real Madrid ellen játszottam az 1995–1996-os szezonban, akkor Spanyolországban kikaptunk 1–0-ra, de Torinóban 2–0-ra nyertünk és továbbjutottunk, ráadásul később megnyertük a Bajnokok Ligáját. Szerdán ugyanígy szeretnék a következő körbe kerülni. Óriási a tét, de akkor sem lesz gond, ha az első húsz percben nem szerzünk gólt” – tette hozzá a portugál szakember, aki kiemelte, nagyon örül, hogy nagy létszámú közönség látogat ki a Sóstói Stadionba, hiszen valószínűleg a csapat játéka is meggyőzte a szurkolókat.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája