2013-ban is a Wembleyben lesz a BL-döntő

2011.06.16. 18:02
null
2013-ban is a Wembley ad otthon a BL fináléjának (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közzétette, hogy a 2013-as Bajnokok Ligája finálét a londoni Wembleyben rendezik. Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) 2013-ban fennállásának 150. évfordulóját ünnepli. Mint ismeretes, a 2011-es döntőnek is a Wembley adott otthont, melyben a Barcelona 3–1-re legyőzte a Manchester Unitedet.

2011 után 2013-ban is a londoni Wembley ad otthont a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája fináléjának. Az angol Labdarúgó-szövetség fennállásának 150. évfordulóját ünnepli 2013-ban, ennek elismeréséül nyerte el a rendezés jogát.

Michel Platini, az UEFA elnöke szerint az idei döntő remekül sikerült, nagyon elégedett volt a szervezők munkájával, és úgy fogalmazott, az FA évfordulója előtt tisztelegvén született meg a döntés.

„Ez a döntés kivételesnek tűnhet, de úgy érzem, fontos dolog számunkra, hogy tiszteljük ezt a neves évfordulóját a futballnak" – nyilatkozta Michel Platini.

Platini azt is elmondta, hogy a 27. UEFA Kongresszust is Londonban tartják, a 2013-as BL-döntőre való felkészülés céljából.

2012-ben a müncheni Allianz Arena ad otthont a Bajnokok Ligája fináléjának, az Európa-liga-döntőt Bukarestben, míg az európai Szuperkupát Monacóban rendezik. A Wembleyben játsszák 2012-es londoni olimpia futballdöntőjét.

A 2013-as lesz a hetedik Bajnokok Ligája-döntő, melyet a Wembleyben rendeznek. Korábban 1963-ban, 1968-ban, 1971-ben, 1978-ban, 1992-ben és 2011-ben adott otthont a sorozat fináléjának az aréna.

Legfrissebb hírek

A BJA HC kétszeri hosszabbításban nyerte meg a jégkorong ob I döntőjének 2. meccsét

Jégkorong
19 perce

Kosár: a soproni kadét fiúk a nagycsapatokkal is felveszik a versenyt

Utánpótlássport
25 perce

Varga Barnabás: újabb fejes gól az AEK Athénban – videó

Minden más foci
35 perce

Több mint nyolcvan perc emberhátrányban – így is nyert a Sassuolo!

Olasz labdarúgás
36 perce

Vad II István: Röpködnek a rakéták Dubaiban, beleremeg az egész szálloda

Minden más foci
37 perce

Bundesliga: elgázolta a Wolfsburgot a Stuttgart

Német labdarúgás
38 perce

Ligue 1: fontos három ponttal mutatkozott be az újonc új vezetőedzője

Francia labdarúgás
39 perce

Piros Zsombor nyerte meg a luganói tenisztornát

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik