CSZKA Moszkva–Manchester United
„A műfüves pálya nem jelentett nekünk semmilyen problémát. Már mondtam korábban is, hogy az igazán jó játékosok gond nélkül képesek játszani rajta" – jelentette ki a szakember arra reagálva, hogy néhányan féltették az MU-t a Luzsnyiki Stadion műfüves borításától. |
A Manchester United szerda esti moszkvai győzelmével sorozatban 14. idegenbeli Bajnokok Ligája-találkozóján maradt veretlen, és ezzel beállította a holland Ajax 1994 és 1997 között felállított rekordját.
Azonban Sir Alex Ferguson, a „vörös ördögök" menedzsere nem csupán a rekordbeállításnak örülhetett, hanem annak is, hogy csapata újabb győzelmével karnyújtásnyira került a továbbjutástól.
„Nagyon elégedett vagyok a teljesítményünkkel. Most a CSZKA elleni hazai meccsünk következik, így nagyon jó esélyünk van arra, hogy biztosítsuk nyolcaddöntős szereplésünket. Azt hiszem, arra is büszkék lehetünk, hogy beállítottuk az Ajax rekordját" – vélte a skót mester a találkozó után.
„Az első félidőben nagyon türelmesen játszottunk, ez nagyon fontos, ha idegenben szerepelsz. A másodikban növeltük a tempót, és kialakítottunk néhány nagy helyzetet. Ha pedig a 86. percig kell várnunk arra, hogy betaláljunk, ám legyen" – folytatta a skót, aki a mérkőzés egyetlen gólját szerző Antonio Valenciát is dicsérte.
Wolfsburg–Besiktas
A csoport másik mérkőzésén a VfL Wolfsburg nagy lehetőséget szalasztott el, hiszen hazai pályán nem bírt a török Besiktassal. A Grafite kiállítása miatt az utolsó negyedórában emberhátrányban játszó német bajnok ennek ellenére továbbra is a csoport második helyén áll, igaz, összesen négy pontot gyűjtve.
„Nyomás alatt tartottuk őket hetvenöt percig, ami egyáltalán nem volt egyszerű, ugyanis nagyon sok meccset játszottunk az elmúlt hetekben" – nyilatkozta a mérkőzés után Christian Gentner, a „farkasok" középpályása.
„Már a meccs előtt is mondtam, hogy ha négy pontot szerzünk a törökök ellen, továbbjutunk a következő körbe. Hazai pályán csak egy lett belőle, így két hét múlva Isztambulban kell begyűjtenünk a még hiányzó három pontot" – adta ki a jelszót Gentner.
BAJNOKOK LIGÁJA, B-CSOPORT, 3. FORDULÓ |
CSZKA Moszkva (orosz)–Manchester United (angol) 0–1 (Valencia 86.) |
Wolfsburg (német)–Besiktas (török) 0–0 |
1. Manchester United | 3 | 3 | 0 | 0 | 4–1 | +3 | 9 |
2. Wolfsburg | 3 | 1 | 1 | 1 | 4–3 | +1 | 4 |
3. CSZKA Moszkva | 3 | 1 | 0 | 2 | 3–5 | –2 | 3 |
4. Besiktas | 3 | 0 | 1 | 2 | 1–3 | –2 | 1 |