Csak ikszelt az Inter Oroszországban

2009.09.29. 20:37
Címkék
A Bajnokok Ligája F-csoportjának 2. fordulójában 1–1-es döntetlent játszott egymással a Rubin Kazany és az Internazionale. Az orosz csapat Alejandro Domínguez parádés egyéni megmozdulása után szerezte meg a vezetést, amit milánói részről Dejan Sztankovics egalizált.
Nagy harc volt a pályán (Fotó: Reuters)
Nagy harc volt a pályán (Fotó: Reuters)

Alig telt el tíz perc, és Alejandro Domínguez gondolt egy merészet. Az argentin futballista vagy három Inter-játékos között vezette be a labdát a tizenhatoson belülre, majd „okosan" Júlio César szemei között a kapuba bombázott. Nagyon szép, klasszis megmozdulás volt.

A 17. percben Lúcio – aki nem mellékesen az utolsó „átvert" futballista volt a kazanyi gólnál – a tizenhatos előteréből próbálkozott kapáslövéssel, azonban a Bayern Münchentől igazolt brazil védő lökete után a labda elpattogott a jobb kapufa mellett.

Nem sokkal később aztán ismét a hazaiak veszélyeztettek. César Navas teljesen üresen fejelhetett az ötösről, a kaput azonban nem találta el.

A kihagyott helyzet pedig megbosszulta magát, az Inter ugyanis a következő, hasonló lehetőségét nem hibázta el. Maicon volt a kézbesítő a 28. percben, az általában a tizenhatoson kívülről gólt szerző Dejan Sztankovics pedig ezúttal közelről fejelt a kapuba.

A második félidőben némileg kezdeményezőbben lépett fel az Inter, ám Mario Balotelli második sárga lapja és az ezzel járó kiállítás nagyon nehéz helyzetbe hozta az olasz bajnokot.

Az utolsó félórában mindent megpróbált az orosz csapat, de az olaszok védelme jól álta a sarat. Amikor pedig túljutott a Rubin a milánóiak hátsó alakzatán, velük volt a szerencse: a 81. percben Szergej Szemak találta telibe a bal oldali kapufa.

A folytatásban már nem változott az eredmény, s bár emberelőnyben valamivel közelebb álltak a győzelemhez a kazanyiak, végül meg kellett elégedniük egy ponttal. Az elsővel ebben a szezonban.

AZ F-CSOPORT MÉRKŐZÉSEINEK ÖSSZEFOGLALÓJA
BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Rubin Kazany–Inter 1–1 (A. Domínguez 11., ill. Sztankovics 27.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dinamo Kijev 1 1 0 0 3–1 +2 3
2. Internazionale 2 0 2 0 1–1 0 2
3. Barcelona 1 0 1 0 0–0 0 1
4. Rubin Kazan 2 0 1 1 2–4 –2 1
Legfrissebb hírek

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
14 perce

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
17 perce

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
17 perce

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
22 perce

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
30 perce

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
32 perce

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte a címét a PSG

Bajnokok Ligája
37 perce

Szenderffy Dániel döntőbe jutott hármasugrásban az atlétikai Eb-n

Atlétika
40 perce