Dopping: Bolt már visszaküldte az elvett olimpiai aranyát

2017.01.27. 21:44
Usain Bolt már vissza is küldte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a 4x100 méteren 2008-ban, Pekingben nyert aranyérmét, amelytől csapattársa, Nesta Carter pozitív doppingtesztje miatt fosztották meg a jamaicai váltót.

„Nehéz megválni az egyik érmemtől, de már megtettem, mert ezt kérte a NOB. Nem örömteli ez, de ilyen is előfordul az életben” – mondta a brit hírügynökségnek a sprinter.

Bolt hozzátette, azért cselekedett gyorsan, mert nem hagyhatta, hogy az ügy elterelje a figyelmét az idei feladatairól.

„Sok mindent értem el a pályafutásom során, ez a döntés ezen semmit nem változtat. Olyat vittem végbe, amit korábban senki” – hangsúlyozta az immáron „csak" nyolcszoros olimpiai bajnok sprinter, aki 100 és 200 méteren, valamint a 4x100-as váltó tagjaként is világcsúcstartónak mondhatja magát.

A NOB szerdán közölte, hogy elveszi a 2008-as első helyet a jamaicai stafétától.

Carter a pekingi minták újraelemzése során bukott meg – ezt már tavaly nyáron tudni lehetett –, a mintájában a stimulánsok közé tartozó metilhexaneamint találtak.

Jamaica kizárása után Trinidad és Tobago váltója lesz az aranyérmes, Japán csapata az ezüst-, az eredetileg negyedik brazil staféta pedig a bronzérmes.

A 30 éves Bolt korábban úgy nyilatkozott, az idei, londoni világbajnokság után fejezi be versenyzői pályafutását.

Legfrissebb hírek

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

India büntetőjogi szankciókat vezetne be a doppingolással szemben

Egyéb egyéni
2026.10.27. 16:52

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Sport és kábítószer: egy hónapra is lecsökkenhet a drogfogyasztásért kapott eltiltás

Egyéb egyéni
2026.10.19. 13:14

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
2026.10.12. 19:08