Atlétikai vb: Krizsán Xénia visszalépett a hétpróbától

VINCZE SZABOLCS (Eugene)VINCZE SZABOLCS (Eugene)
Vágólapra másolva!
2022.07.18. 19:29
null
Krizsán Xénia a távolugrás után kényszerűségből befejezte a vb-t (Fotó: MTI)
Krizsán Xénia a távolugrás három rontott kísérlete után befejezte a küzdelmeket a eugene-i atlétikai világbajnokságon, megsérült a combizma, így edzőjével úgy döntöttek, nem indul gerelyhajításban és a nyolcszáz méteres síkfutásban.

 

A TÁVOLUGRÁSON MÚLT MINDEN a hétpróbázó Krizsán Xénia számára, aki a 11. helyről indította a második napot. Ennél többre lett volna képes az elsőn, de még így is reálisan elérhető célnak tűnt a nyolcba kerülés. Ehhez azonban jól kellett volna teljesítenie a reggeli távolugrásban, amely annyi pontot hozhatott volna neki, amennyivel újra felzárkózhat a mezőny első feléhez.

Azonban rosszabbul nem is alakulhatott volna a versenyszám, ugyanis az MTK Budapest sportolójának mindhárom kísérlete érvénytelen lett, belépett, így nulla ponttal zárta az ötödik versenyszámot, amivel az utolsó helyre csúszott. Egyébként nemcsak ő zárt érvénytelen ugrással, a német Sophie Weissenberg ugyancsak nulla ponttal fejezte be a versenyt.

Krizsán Xénia és edzője, Szabó Dezső ezután azt a döntést hozta, hogy visszalépnek a további küzdelmektől, és a versenyző nem indult sem gerelyhajításban, sem nyolcszáz méteres síkfutásban. A fő ok az volt, hogy a versenyző combközelítő izma a távolugrásnál megsérült, ami erősen hátráltatta, így nem lett volna értelme folytatnia, mert nem segítette volna a további felkészülést. Másrészt már korábban jelezték, hogy az augusztusi müncheni Európa-bajnokság a fontosabb, addig még egyébként is van mit csiszolni a technikán. Mindent összevetve Krizsán Xénia versenyzése a távolugrást leszámítva tulajdonképpen elfogadható volt, de alulról súrolta a lécet, és egy hónap múlva ennél sokkal több kell majd.

„Bárcsak folytathatnám a világbajnokságot, de meghúztam a combközelítő izmomat, ami a gerelyhajításnál fontos, és nem akarok kockáztatni az egy hónap múlva kezdődő Európa-bajnokság előtt – mondta Krizsán, mielőtt elment volna ultrahangos kezelésre. – Fizikailag és mentálisan is jó formában vagyok, remélem, az élet visszaad majd valamit, és egyszer ki tudom hozni magamból egy világversenyen is azt, ami bennem van.”

A számot végül a kétszeres olimpiai bajnok – és immár kétszeres világbajnok – Nafissatou Thiam nyerte meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik