Atlétika: perelnének a tömeges doppingolással vádolt oroszok

2015.02.17. 14:43
Az orosz atlétikai szövetség (VFLA) jogi lépéseket tervez a német ARD csatorna, és az általa bemutatott, az „Eltitkolt dopping – így készülnek az orosz győztesek” című dokumentumfilmjében megszólalt oroszok ellen.

A VFLA keddi elnökségi ülése után Valentyin Balahnyicsev elnök jelezte, hogy bíróság elé viszik az ügyet, s bizonyítékokat várnak a filmben megfogalmazott vádak alátámasztására az ARD-től és a filmben szerepet vállalt oroszoktól is.

Balahnyicsev még kedden bejelentette lemondását. Ő volt a VFLA egyetlen elnöke a Szovjetunió 1991-es felbomlása óta, vagyis csaknem 25 évig volt hivatalában. Az eddigi alelnök, Vagyim Zelicsenok lett az ügyvezető elnök a tisztújító közgyűlésig.

A doppingbotrány december elején robbant ki, amikor az ARD részben titokban rögzített kép- és hangfelvételeket mutatott be, amelyek állítólag bizonyítják, hogy az államilag támogatott doppingrendszer, a pozitív tesztek eltussolása és a korrupció is hozzájárul az orosz sportolók eredményeihez. Moszkva tagadta a vádakat, ám azóta folyamatosan jelentik be ismert és sikeres, olimpiai és világbajnok atléták doppingvétségeit és büntetéseit. A lebukottak között öt gyalogló is van, egy hete pedig az Orosz Doppingellenes Ügynökség vezetője közölte: van bizonyíték arra, hogy az ország gyaloglóit szisztematikusan doppingolták.

Balahnyicsev most bejelentette, hogy pert terveznek indítani minden olyan személy ellen, aki az elnök véleménye szerint megrágalmazta az általa irányított szövetséget. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) mindenesetre nyomozást indított az orosz gyaloglóközpont vezetője, Viktor Csagin ellen, akit az IAAF illetékese szerint eltávolítanak a sportágból.

Thomas Capdeville, az IAAF doppingellenes részlegének vezetője hétfőn azt mondta, hogy a fegyelmi eljárást megindították a szaranszki központ irányítójával szemben, akinek több mint húsz tanítványa bukott meg az ellenőrzéseken az elmúlt években. Az IAAF az üggyel kapcsolatban jelezte, hogy a biológiai útlevélre épülő ellenőrzési rendszerben kimutatott szabálytalanságok miatt összesen 37 atlétát szankcionáltak 2009 óta, közülük 23 orosz versenyző volt.

A maga részéről vizsgálatot kezdeményezett Oroszország ellen a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA is.

Legfrissebb hírek

Tour de Hongrie: visszavonták az MBH rajtengedélyét Makrai doppingesete után

Kerékpár
2026.04.17. 11:50

Kerékpár: pozitív lett Makrai Bálint doppingtesztje

Kerékpár
2026.04.17. 09:20

Újra nemzetük képviseletében indulhatnak az orosz és fehérorosz úszók a nemzetközi szövetség versenyein

Úszás
2026.04.13. 16:52

Milánó 2026: anyagi kárpótlást kapnak a lemaradt orosz sportolók

Téli olimpia 2026
2026.04.08. 09:37

Másfél évre tiltották el a doppingoló olimpiai bajnokot

Téli sportok
2026.04.02. 13:32

Sztanyiszlav Csercseszov: A világbajnokság a mi időnkben a futball ünnepe volt, most meg…

Minden más foci
2026.03.29. 11:27

Szankciómentes az orosz atlétika

Atlétika
2026.03.24. 15:03

Az orosz szövetség csatlakozott a World Boxinghoz

Ökölvívás
2026.03.21. 12:06
Ezek is érdekelhetik