Atlétika: ismét Gyulai Miklóst választották a MASZ elnökévé

Vágólapra másolva!
2021.05.14. 19:47
null
Gyulai Miklóst újraválasztották (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
Ismét Gyulai Miklóst választották meg a Magyar Atlétikai Szövetség elnökének, a sportvezető 2009-óta irányítja a szervezetet.

 

A szövetség péntek délután online videokonferencia keretében megrendezett rendes és egyben tisztújító küldöttgyűlését követően közölte Gyulai újraválasztását.

Az elnök kiemelte: több mint tíz éve azon dolgoznak, hogy egy szilárd alapot építsenek az atlétika fejlődő jövője számára, most pedig hatalmas lehetőségek kapujában állnak azzal, hogy 2023-ban Magyarországon rendezik a világbajnokságot, valamint felépül a Nemzeti Atlétikai Központ, amely méltó otthona lesz a nagy múltú sportágnak.

„Örömmel és büszkeséggel állok a feladat előtt, hogy egy jó csapattal, az elmúlt évek munkájával létrehozott szilárd alapra támaszkodva, az előttünk álló időszak kínálta lehetőségek által, végre bebetonozzuk az atlétika fejlődését szolgáló út irányát a jövő generációinak, melyen keresztül tovább épülhet sportágunk jövője” – hangsúlyozta.

Az elnök mellett az alelnököket, az elnökség tagjait, valamint a felügyelőbizottság tisztségviselőit is megválasztotta a küldöttgyűlés. Gyulai Miklós munkáját alelnökként Németh Zsolt és Szalma László segíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik