Atlétika: elkezdődik a kaposvári atlétikai pálya felújítása

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.05.16. 18:25
null
Gyulai Miklós, a MASZ elnöke reméli, megfelelő létesítmények esetén a szülők is szívesebben hozzák atletizálni a gyermekeiket (Fotó: Földi Imre)
Elkezdődik az atlétikai pálya megújítása Kaposváron; a sportolók hétfőn két kör, azaz 800 méter futással adták át a munkaterületet a kivitelezőnek.

 

 

A várhatóan legfeljebb egy évig tartó, 700 millió forintos beruházás részeként a kor követelményeinek megfelelő nyolcsávos, műanyag borítású pálya épül a 2002-ben átadott pálya helyén. A létesítményt világítással szerelik fel, ezzel alkalmassá válik esti edzések megtartásához, versenyek televíziós közvetítéséhez.

A projekthez szükséges forrást a kormány biztosítja a Magyar Atlétikai Szövetségen (MASZ) keresztül.

A fejlesztés mintegy kétszáz sportoló, köztük a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola atlétáinak edzéseihez biztosít korszerű körülményeket, hozzájárul a jobb eredmények eléréséhez, a sportág vonzerejének növeléséhez" – hangzott el az eseményen, amelyen Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere közölte: az önkormányzat azzal, hogy megerősíttette az atlétikai pályához közeli partfalat, az eredeti terveken felül lehetőséget teremtett egy fedett futófolyosó és lelátó építéséhez.

A politikus kiemelte, a somogyi megyeszékhely a 2030-ig szóló sportkoncepciójában azt tűzte ki célul, hogy mindenkinek biztosítsa az élethosszig tartó mozgás lehetőségét, mert szeretné, ha a kaposváriak lennének a legegészségesebbek Magyarországon.

„Ezért építtettünk foci- és kosárgrundokat, tornapályákat"– tette hozzá a polgármester, egyúttal rámutatott: Kaposvár egyike azon magyarországi városoknak, ahol az uszodától a jégcsarnokon át a cselgáncscsarnokig minden típusú sportlétesítmény megtalálható.

Gyulai Miklós, a MASZ elnöke arra emlékeztetett, hogy 2013 óta országosan mintegy húsz atlétikai létesítmény épülhetett, újulhatott meg a sportágfejlesztési támogatásoknak köszönhetően. „Bízom abban, hogy ha az atlétikai kluboknak, szakosztályoknak a mai kornak megfelelő létesítményei lesznek, a szülők is sokkal szívesebben hozzák atletizálni a gyermekeiket" – fogalmazott a sportvezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik