Atlétika: egy hónap alatt országos csúcs és bajnoki cím – Takács Boglárka

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2022.06.24. 22:40
Takács Boglárka immár a száz méter országos csúcstartójaként állhatott rajthoz az ob-n, és nem is hibázott, egy méterrel maga mögé utasítva a címvédőt, második bajnoki címét szerezte a távon.
Takács Boglárka remekelt – A GALÉRIÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Török Attila)
Takács Boglárka remekelt – A GALÉRIÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Török Attila)

Rögtön egyéni csúccsal indult a 127. atlétikai országos bajnokság, amelynek az MTK Budapest pályája, a Lantos Mihály Sportközpont adott otthont, és bár a háromnapos verseny első napja nem sokkal déli tizenkettő után kezdődött, már kilenc selejtező és előfutam is lement, mire sor került az első döntőre, a női ezerötszáz méterre.

Az idényét alapvetően az ötezer méteres síkfutásra feltevő Wagner-Gyürkés Viktória egyből a rajt után az élre állt, remek tempót diktált, ellenfelei, Vindics-Tóth Lili Anna és Varga Gréta megszorongatni sem tudták, előbbire hét, utóbbira tizenegy másodpercet vert. A győztes negyedik országos bajnok címét szerezte a távon, 4:10.73-as ideje pedig nemcsak azt jelentette, hogy új egyéni csúcsot állított fel, de az országos bajnokságok történetében még sohasem nyerték meg a női ezerötszáz méteres döntőt ilyen jó idővel.

Még egy hónap sem telt el azóta, hogy Takács Boglárka St. Pöltenben megdöntötte a tizennyolc éve fennálló magyar csúcsot százméteres síkfutásban, miután 11.37-es idővel megnyerte a nemzetközi verseny döntőjét. A kiemelkedő eredménnyel azonban jött a nyomás is, ezek után mindenki várta tőle az országos bajnoki címet, amihez Kozák Lucát és Csóti Jusztinát kellett legyőznie, egy évvel ezelőtt ráadásul az egyébként gátfutó Kozák legyőzte őt az ob-n. Ezúttal azonban nem, Takács Boglárka nagyjából fél távnál kicsit el tudott szakadni a többiektől, és egy méter előnnyel elsőként ért célba, így 2019 után újra ő állhatott a dobogó tetejére.

A nap végén mindkét 4×100-as váltót a Budapesti Honvéd nyerte, igaz, a férfiak versenyét csak hajszállal, ugyanis másodpercekig úgy nézett ki, hogy Gaál Botond (Vasas) vezet, de Orosz Zoltán (BHSE) ráhajrázott, és századra azonos idővel értek célba. Először a Vasast hozták ki győztesnek, de a célfotó módosította az eredményt, így a Honvéd megvédte a címét.

WAGNER-GYÜRKÉS Viktória országos bajnok, 1500 m
Úgy álltam oda az ezerötszázas rajthoz, hogy mindenképpen meg akarom nyerni, és ha erős tempót diktálok, menni fog a rajt-cél győzelem is. Az elmúlt hetekben az edzések alapján már körvonalazódott bennem, hogy képes leszek olyan időre, ami egyéni csúcsot jelent, és ami egyedül futva azért elég kemény. Bár rendesen kihajtottam magam, utólag kicsit mégis úgy vagyok vele, hogy talán még 4:10 alá is be tudtam volna férni. Idén az ötezer méter a fő távom, külön nem készültünk az ezerötszázra. A gyors edzésmunkát csak későn tudtam elkezdeni a sérülésem miatt, évek óta krónikus Achilles-ín-gyulladásom volt, ami az olimpián csúcsosodott ki, ezt követte egy hosszú rehabilitáció, először csak januárban közepén tudtam résztávos edzést végezni, egy hónappal ezelőtt még nem is bíztam volna ilyen időeredményben. Szombaton egy kis átmozgató edzés és pihenés jön, majd vasárnap jöhet az ötezer méter.

 

127. ATLÉTIKAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, 1. NAP
Férfiak. 100 m (–0.9). Országos bajnok: Illovszky Dominik (Bp. Honvéd, edzője: Németh Roland) 10.45
, 2. Pap Márk (Ikarus BSE) 10.48, 3. Máté Tamás (FTC) 10.54. 1500 m. Ob: Palkovits István (KARC, e: Németh Gyula, Kónya Ákos) 3:39.35, 2. Szögi István (SVSE) 3:40.15, 3. Kiss Gergő (SVSE) 3:40.61. 4×100 m váltó. Ob: Bp. Honvéd (Kádasi Zalán, Osztrogonácz András, Illovszky Dominik, Orosz Zoltán, e: Németh Roland, Pauer Géza, Petrovai József, Turcsik Katalin) 40.93, 2. Vasas (Sajgó Dávid, Bundschu Patrik, Zsolnai Bálint, Gaál Botond) 40.93, 3. Arak Up akadémia (Csornai János, Mészáros Balázs, Szabó Dániel, Blaumann Marcell) 41.26. 5000 m gyaloglás. Ob: Helebrandt Máté (NYSC, e: Pokrovenszki József) 19:47.52, 2. Venyercsán Bence (Bp. Honvéd) 20:17.45, 3. Bagdány Tomasz (TSC-Geotech) 20:52.18
Nők. 100 m (–1.1). Ob: Takács Bogárka (Bp. Honvéd, e: Németh Ronald) 11.58, 2. Kozák Luca (DSC-SI) 11.75, 3. Csóti Jusztina (FTC) 11.77. 1500 m. Ob: Wagner-Gyürkés Viktória (Ikarus BSE, e: Babinyecz József) 4:10.73, 2. Vindics-Tóth Lili Anna (Bp. Honvéd) 4:17.58, 3. Varga Gréta (SVSE) 4:21.69. 4×100 m váltó. Ob: Bp. Honvéd (Skriván Bíbor, Sorok Klaudia, Takács Boglárka, Farkas Petra, e: Németh Roland, Pauer Géza, Szenczi László, Varga Tamás) 45.13, 2. MATE-GEAC (Sulyán Alexa, Kriszt Sarolta Mária, Simon Virág, Nádházy Evelin) 45.41, 3. FTC (Répási Petra, Csóti Jusztina, Kaptur Éva, Joó Dóra) 46.43. 5000 m gyaloglás. Ob: Oláh Barbara (Békéscsabai AC, e: Tóth Sándor, Urbán Ákos) 22:45.58, 2. Récsei Rita (Bp. Honvéd) 23:28.99, 3. Spiller Tiziana (Bp. Honvéd) 25:04.46

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik