Usain Bolt örökébe lépne Noah Lyles, a budapesti atlétikai világbajnokság hőse

A budapesti atlétikai világbajnokság kilenc napja a bizonyíték rá, hogy a sportág köszöni szépen, jól van, életben van, nincs szüksége lélegeztetőgépre, sem defibrillátorra. Ettől függetlenül viszont az is tény, a különféle versenyszámok aktuális ászai lehetnek bármennyire is eredetiek (ugye, Gianmarco Tamberi?), kerekedhetnek felül családi traumákon (erről a női 100 méteren és a 4x100 méteres váltóban aranyérmes Sha'Carri Richardson tudna mesélni), vagy tetszhetnek megkarcolhatatlan szuperhősnek (a rúdugró Armand Duplantis éppen ilyen), az egész sportág fölé emelkedő „vitathatatlan” sztár továbbra is hiányzik. Az olyan klasszisokra gondolunk, mint amilyen Carl Lewis vagy Usain Bolt volt a maga idejében, akik afféle világítótoronyként jelzik az irányt a legnagyobb viharok közepette is, és akikkel az atlétika könnyen és egyből azonosítható.

Hogy a 26 esztendős Noah Lyles végül belenő-e ebbe a különleges ernyőszerepbe, egyelőre nehezen megválaszolható, az viszont kétségtelen, hogy a jelenlegi mezőnyben neki van erre a legnagyobb esélye. Azt persze már korábban is tudni lehetett róla, hogy észvesztően gyors, 200 méteren pedig egyenesen nincs párja. A 19. szabadtéri világbajnokságon viszont szintet lépett, és olyat tett, amire hét éve nem volt példa a sportágban. Usain Bolt a 2016-os riói olimpián nyerte meg egyszerre a 100, a 200 és a 4x100 méteres váltó aranyérmét, azóta senkinek sem volt esélye hasonlóra a nagy világversenyeken. Míg ha kifejezetten csak a vb-ket nézzük, akkor is a jamaicai hérosz uralkodásáig, közelebbről a 2015-ös pekingi versenyig kell képzeletben visszalapoznunk. Lyles augusztus 20-án a 100 méter aranyérmével „melegített be”, 9.83 másodperc alatt ért célba, amivel az egyéni legjobbját is megjavította. Eredménye ugyan elmaradt az önmagától előzetesen remélt 9.65-től, de az első helyezéséhez így sem fért kétség. 200 méteren még ennél is merészebb tervvel érkezett, az álmaiban (pontosabban az Insta­gram-posztjában) szereplő 19.10 másodperces új világrekordtól azonban ezúttal messze volt. A többiek viszont tőle kerültek messzire, így a 19.52 mp is elég volt a második budapesti győzelemhez. Egy nappal később, augusztus 26-án pedig a váltó tagjaként ünnepelhette meg a harmadik magyarországi, összesen pedig már hatodik világbajnoki győzelmét. A triplázás jelentőségéhez amúgy még egy adalék: amerikai atléta legutóbb 2007-ben, Oszakában volt képes hasonló bravúrra, igaz, akkor Tyson Gay és Allyson Felix is háromszor hallgatta meg a nemzeti himnuszt a dobogón állva. „Ha majd az emberek visszanéznek 2023-ra, azt fogják mondani, á, igen, ekkor nyerte meg Noah a 100, a 200 és a 4x100 méter aranyát”     – idézte az NBC a sprinterkirály nyilatkozatát, aki azt is hozzátette, nagyon reméli, hogy sikerével egy új uralkodói korszak is kezdetét vette.

A korszakos egyéniség lehetőségét persze más is látni véli Noah Lylesban. Aligha véletlen, hogy a sporttárgyú dokumentumfilmek gyártásában igen aktív Netflix most éppen a sprinterekről forgat, kiemelt szerepet szánva a floridai Gainesville-ben született sportolónak. Mindez egyébként nem is az atlétáknak, hanem magának az atlétikának lehet igazán fontos, hiszen az öntisztuláson átesett, majd önmagát újrafogalmazó sportágnak leginkább új piacra és új rajongókra van szüksége. És ahogy korábban a Hajsza a túlélésért című sorozat kulisszák mögé bekukkantó exkluzivitása a Formula–1 rajongótáborát növelte (de említhetnénk a magyarul Könyörtelen teniszként ismertté váló Break Pointot is), úgy keltheti fel a figyelmet az atlétika iránt a jelenleg is készülő mozi.

Lylestól, mondjuk, amúgy sem áll távol a szereplési vágy vagy a színpadiasság. Pedig azt gondolhatnánk, azzal a gyermekkori hendikeppel, amivel ő indult, az ember inkább a visszafogottságot és a „láthatatlanságot” preferálja. Szülei elváltak, az iskolában nem tanult jól, figyelemzavar és diszlexia hátráltatta, depresszió gyötörte, ráadásul súlyos asztmával is küzdött, előfordult, hogy az állapota miatt lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.

Ma viszont mindent megtesz azért, hogy a pályán kívül is fókuszba kerüljön és rá irányuljon a figyelem. Saját műkörmöse van, aki a budapesti világbajnokságra is egyedi körömdíszítéssel engedte el kuncsaftját, de a hajformája is gyakorta változik – és sohasem az egyszerű, konszolidált viseleteket favorizálja. Imádja a különleges zoknikat, leginkább azokat, amelyek valamelyik rajzfilmhőst ábrázolják, és megveszekedett animerajongó, legkedvesebb karaktere Son Goku, a Dragon Ball szereplője. Edzője, Lance Brauman az augusztus 20-i 100-as döntő előtt egy ebből a sorozatból választott giffel küldte csatába tanítványát. Ezenfelül önmagát nemcsak sportolónak, hanem zenésznek (jelent már meg raplemeze), sőt művésznek tekinti, akit legalább annyira lázba hoz a divat (lépett már fel párizsi divatbemutatón), a festészet és a képregénykultúra, mint egy 19.5 alatti kétszázas futás. Sőt, egy tavalyi, a Guar­dianben megjelent interjújában egyenesen arról beszélt, influenszernek kellene lennie, hogy ezáltal segíthesse vissza az atlétikát a sportágak legmagasabb szintjére.

És a világról is határozott véleménye van, amelyet akkor is elmond, ha később esetleg ráeszmél, inkább nem kellett volna. Politikai kérdésekben, a Covid utáni poszttraumás depresszióval (saját tapasztalata) kapcsolatban éppúgy megmondja a magáét, ahogy Budapesten kikelt a magukat világbajnoknak nevező NBA-bajnokok ellen, magára haragítva a komplett észak-amerikai kosárlabdaligát.

Mindez persze aligha zavarja, azt viszont vélhetően zokon venné, ha a 2024-es párizsi olimpia után is nulla állna a neve mellett szereplő megszerzett olimpiai aranyérmek száma című rubrikában. Merthogy eddig az ötkarikás játékokkal nem volt szerencséje: Rióról még lemaradt (200 méteren negyedik lett az amerikai válogatón), Tokióban pedig toronymagas esélyesként be kellett érnie a 200 méter harmadik helyével a kanadai Andre De Grasse és a honfitárs Kenneth Bednarek mögött. Jövőre ugyanakkor már sokkal tapasztaltabb és magabiztosabb lesz, s ami a legfontosabb, kezében van a budapesti tervrajz.

Egyszer már megvalósította, ugyan miért ne sikerülne másodszor is?

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. szeptember 2-i lapszámában jelent meg.)