Atlétika: Semenyának adott igazat a strasbourgi emberjogi bíróság

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.07.11. 15:02
null
Caster Semenya (Fotó: Getty Images)
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága igazat adott a kétszeres olimpiai bajnok dél-afrikai atlétának, Caster Semenyának, aki a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) és a Svájci Szövetségi Bíróság által elutasított keresete után fellebbezett.

 

A női 800 méter londoni és riói aranyérmese a svájci bíróságnál a CAS azon döntésének hatályon kívül helyezését szerette volna elérni, mellyel a sportdöntőbíróság helybenhagyta a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) nők tesztoszteronszintjére vonatkozó szigorú szabályozását.

A WA 2018-ban határozott úgy, hogy 400, 800 és 1500 méteren nem indulhatnak olyan női versenyzők, akiknek magas a tesztoszteronszintjük, csak ha gyógyszerekkel korlátozzák annak mértékét. Márpedig Caster Semenya hiperandrogenizmussal küzd, ami nők esetében akkor diagnosztizálható, amikor a szervezetben a férfihormonok aktivitása a normál érték fölé kerül. Egyik legfontosabb tünete a szokásosnál magasabb tesztoszteronszint. Ez a hormon növeli az izomtömeget, az erőt, az állóképességet befolyásoló hemoglobinszintet.

A Emberi Jogok Európai Bírósága a keddi ítélethirdetéskor megállapította, hogy a 32 éves sportolót – aki nem akarta alávetni magát az új szabályozásnak – többször is diszkriminálták.

Hogy a mostani döntés milyen hatással lesz a sport világára, illetve hogy hatással lesz-e egyáltalán, azt egyelőre nehéz megjósolni. A WA mindenesetre máris jelezte, hogy nem változtat az ominózus szabályozáson, de arra ösztönzi a svájci kormányt, hogy vigye az Emberi Jogok Európai Bírósága nagykamarája elé az ügyet, egy „végleges döntés” reményében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik