Atlétika: kihagyják a vb-t a doppingoló jamaicai sprinterek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.08.04. 23:58
Címkék
Biztosan kihagyja az augusztusi berlini atlétikai világbajnokságot az az öt, doppingoláson ért jamaicai sprinter, aki júniusban a serkentők közé tartozó metilxantinnal akadt fenn az ellenőrzésen – jelentette be hétfőn a jamaicai szövetség.
„Tekintettel arra, hogy az ügyet jelenleg is tárgyalják, a sportolók meghallgatása pedig hétfőn kezdődött és egész héten tart, nem szerepelhetnek a nevezési listán, mert egyelőre nem tisztázták magukat” – mondta Warren Blake, a jamaicai szövetség alelnökhelyettese.Az ötök – négy férfi és egy női atléta – meghallgatása szerdán és pénteken folytatódik.Az olasz La Gazzetta dello Sport című lap a július 25-i számában megnevezte az érintetteket: Yohan Blake, Marvin Anderson, Sheri-Ann Brooks, Allodin Fothergill és Lansford Spence, eddig azonban csak az utóbbi három ismerte el, hogy tájékoztatták az első, úgynevezett A-próba eredményéről.A lebukottak közül Brooksnak vannak a legjobb eredményei – többek között győzött a 2006-os Nemzetközösségi Játékokon a nők 100 méteres számában –, Spence pedig ugyanezen az eseményen tagja volt a 4x400-as férfiváltónak, amely akkor bronzérmet szerzett.
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
6 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
6 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
6 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
6 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
7 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik