PL: volt edzője szerint Szoboszlai Dominik a modern kori David Beckham

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
2023.08.25. 18:55
null
Szoboszlai Dominik a modern kori David Beckham? (Fotó: Getty Images)
Jesse Marsch, a Red Bull Salzburg és az RB Leipzig korábbi edzője szívhez szóló szavakkal illette korábbi játékosát, Szoboszlai Dominikot a Telegraphnak adott interjújában.

Budapesten nyaralt, és mindenhol Szoboszlai Dominik arcával találkozott Jesse Marsch, a magyar válogatott játékos korábbi edzője. Az amerikai szakember legutóbb a Leedsnél dolgozott, ám még azelőtt kirúgták, hogy a csapat kiesett volna a Premier League-ből. Ugyanakkor szép emlékei vannak korábbi állomáshelyeiről, Salzburgból és Lipcséből, hiszen számos sikert ért el előbb Erling Haalanddal és Szoboszlai Dominikkal, majd Németországban már csak a magyar középpályással. A Telegraphnak adott nyilatkozatában éppen Szoboszlait méltatta, és a július eleje óta rendre előkerülő, Steven Gerrarddal való összehasonlítás mellé felszínre hozott egy újabbat, ismét egy angol legendával.

„Szoboszlai Dominik a modern kori David Beckham. Jobbal a pálya bármely pontjára oda tudja rúgni a labdát. A pontosság és a labda tempója egyszerűen hihetetlen. Azért mondom, hogy modern kori, mert a rúgótechnikája mellett a mai futballnak megfelelően nagyon dinamikus a mozgása is. A családommal Budapesten nyaraltam, s mindenhol »Szobo« arca köszönt vissza. Magyarország büszkesége és reménysége, az új Puskás” – nyilatkozta Jesse Marsch.

Az amerikai tréner nem csak Puskás Ferenccel és David Beckhammel hasonlította össze Szoboszlait: „Általában amikor egy játékos inkább nyitott, mint zárkózott, az arrogánsnak tűnhet. Erling Haaland és Szoboszlai Dominik esetében azt tapasztaltam, hogy ez nem teszi őket önzővé, épp ellenkezőleg! Imádják, hogy csapatban játszanak, és ők akarnak a legkeményebben dolgozni mindenki közül. A kezdetektől tudták, hogy a legjobbak között a helyük, sosem féltek senkitől. Emiatt váltak a csapataik sikerének alappilléreivé.”

A Liverpoollal kapcsolatos további hír, hogy Jürgen Klopp, a csapat menedzsere a klub pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy minden híresztelés ellenére Mohamed Szalah nem eladó, és nem is érkezett ajánlat érte Szaúd-Arábiából.

Legfrissebb hírek

Az egyiptomi válogatottnál úgy számolnak, Szalah számára véget ért az idény

Angol labdarúgás
4 órája

Arne Slot: Lesz még olyan meccsünk, amely után nem a bíróról kell beszélni?

Angol labdarúgás
6 órája

Eze korai góljával verte meg a Newcastle-t, és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
19 órája

Palhinha 82. perces góljával verte a biztos kieső Wolvest, de így is maradt a kiesőzónában a Spurs

Angol labdarúgás
22 órája

Mumusát legyőzve tett újabb lépést a Bajnokok Ligája felé a Liverpool

Angol labdarúgás
22 órája

A Fulham egy góllal legyőzte a gyenge napot kifogó Aston Villát

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:26

A Nottingham Forest ötgólos kiütéssel lépett egyet a bennmaradás felé

Angol labdarúgás
2026.04.24. 23:08

Tóth Alex: A legjobb helyen vagyok

Angol labdarúgás
2026.04.24. 15:43
Ezek is érdekelhetik