PL: tovább tart a Soton vesszőfutása – a Brighton is legyőzte a „szenteket”

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.14. 14:52
null
Három vereséget követően nagyon fontos mérkőzést nyert meg a Brighton (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 28. fordulójának vasárnapi nyitó mérkőzésén a kiesés elől menekülő Brighton & Hove Albion idegenben győzte le a Southamptont.

 

Jobban kezdte a mérkőzést a Brighton & Hove Albion, amely a 16. percben Lewis Dunk fejesével előnybe került (0–1). A vendégek azonban rengeteg pontot hullajtottak el vezetésük birtokában a mostani idényben, ennek tudatában pedig nem dőlhettek hátra.

Bő tíz perccel a vezetőtalálatot követően érkezett is a válasz a Southampton oldaláról: egy középre ívelt labda után találták meg a társak Ché Adamset, aki az egyik vendégjátékos rossz csúsztatását kihasználva kapásból vette be a kaput (1–1).

A fordulás után azonban ismét a Brighton volt eredményes: az 56. percben egy remek összjátékot követően Leandro Trossard zúdította a labdát a hálóba (1–2).

Több gól már nem esett, így a Brighton három vereséget és hat nyeretlen tétmérkőzést követően ismét nyert, és távolabb került a kiesőzónától, míg a Soton egyre közelít hozzá.

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
Southampton–Brighton 1–2
(Ché Adams 27., ill. Dunk 16., Trossard 56.)
Leicester City–Sheffield United 5–0 (Iheanacho 39., 69., 78., Ayoze Pérez 64., Ampadu 80. – öngól)
Később
17.30: Arsenal–Tottenham (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
20.15: Manchester United–West Ham United (Tv: Digi Sport1)
Hétfőn
21.00:
Wolverhampton–Liverpool (Tv: Spíler1)
Szombaton játszották

Crystal Palace–West Bromwich Albion 1–0 (Milivojevics 36. – 11-esből)
Everton–Burnley 1–2 (Calvert-Lewin 32., ill. Ch. Wood 13., McNeil 24.)

Leeds United–Chelsea 0–0
Fulham–Manchester City 0–3 (J. Stones 47., Gabriel Jesus 56., Agüero 60. – 11-esből)
Pénteken játszották
Newcastle United–Aston Villa 1–1
(Lascelles 90+4., ill. O. Watkins 86.)


AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 30 22 5 3 64–21 +43 71
2. Leicester City 29 17 5 7 53–32 +21 56
3. Manchester United 28 15 9 4 55–32 +23 54
4. Chelsea 29 14 9 6 44–25 +19 51
5. West Ham United 27 14 6 7 42–31 +11 48
6. Everton 28 14 4 10 40–37 +3 46
7. Tottenham 27 13 6 8 46–28 +18 45
8. Liverpool 28 12 7 9 47–36 +11 43
9. Aston Villa 27 12 5 10 39–28 +11 41
10. Arsenal 27 11 5 11 35–28 +7 38
11. Crystal Palace 29 10 7 12 31–47 –16 37
12. Leeds United 28 11 3 14 43–46 –3 36
13. Wolverhampton 28 9 8 11 28–37 –9 35
14. Southampton 29 9 6 14 36–51 –15 33
15. Burnley 29 8 9 12 22–37 –15 33
16. Brighton & Hove Albion 28 6 11 11 29–36 –7 29
17. Newcastle 28 7 7 14 28–45 –17 28
18. Fulham 29 5 11 13 22–36 –14 26
19. West Brom 29 3 9 17 20–57 –37 18
20. Sheffield United 29 4 2 23 16–50 –34 14
Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
22 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50
Ezek is érdekelhetik