PL: a szuperszámítógép nem ért egyet Neville-lel: az Arsenal lesz a bajnok!

D. Á.D. Á.
2023.01.24. 21:08
null
Az Arsenal fantasztikusan futballozik ebben az idényben (Fotó: AFP)
A bettingexpert szuperszámítógépe szerint az Arsenal labdarúgócsapata emelheti a magasba a Premier League-trófeát a 2022–2023-as idény végén.


Mintha az egész világ arra várna, hogy az Arsenal kipukkanjon, ám egyelőre ennek nyoma sincs – az „ágyúsok” vasárnap délután egy igencsak fordulatos és drámai mérkőzésen a Manchester Unitedet is legyőzték.

Mikel Arteta együttese jelenleg úgy áll öt ponttal a Manchester City előtt a tabellán, hogy egy meccsel kevesebbet játszott a Premier League-ben. A liga első két helyezettje még nem nézett farkasszemet egymással, azok a rangadók természetesen nagyon fontosak lesznek az Arsenalnak és a Manchester Citynek is.

A „vörös ördögök” legendás védője, Gary Neville szerint a londoniak annak ellenére sem végeznek az első két helyen, hogy jelenleg a tabella élén állnak.

„Nem fogják megnyerni. Igaz, ezt mondtam annak idején a Leicesterről is – mondta Gary Neville, a Sky Sports szakértője. – A Manchester City nyeri meg a bajnokságot, és szerintem a Manchester United lesz a második. Tudom, hogy ezzel most felhúzom az Arsenal-szurkolókat.”

Nos, a bettingexpertnél nem értenek egyet az egykori angol válogatott védővel, a szuperszámítógép szimulációja szerint ugyanis az Arsenal emelheti magasba a Premier League-trófeát az idény végén.

A számítások szerint a második helyen a Manchester City végez, a bronzérmet pedig a Newcastle United kaparintja meg. A Bajnokok Ligája érő negyedik helyet az MU csípi meg a „jóslat” szerint.

 


 

Legfrissebb hírek

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
23 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:03

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 12:22

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04