NL: Az angol futballt jól ismerők úgy vélik, Southgate a hibás!

Vágólapra másolva!
2022.06.19. 09:58
null
<strong>Gareth Southgate</strong> gondterhelt lehet, a magyarok elleni meccs után sok kritika érte (Fotó: AFP)
A 0–4-re végződött Anglia–Magyarország letargiába döntötte az angol sportrajongókat, ugyan többen Gareth Southgate-et tartják a fő felelősnek, a menesztését mégsem tartják szükségesnek.

 

A Reuters tudósítója, Simon Evans évekig élt Magyarországon, így mindkét válogatottat jól ismeri, ezúttal arról kérdeztük, hogy néhány nappal az Anglia–Magyarország 0–4-es mérkőzés után milyen a Gareth Southgate szövetségi kapitány irányította csapat körüli hangulat.

„A szurkolói hozzászólások, miként a cikkek is, sokkal inkább Gareth South­gate-tel foglalkoznak, kevésbé a csapattal – mondta Simon Evans.A figyelem rá irányult, ahogy Harry Maguire becserélésekor szólt a kórus: »Nem tudod, mit csinálsz!« A nézőtéri reakció persze szélsőséges, de a lapokban is a kapitány a főszereplő.”

A szakmán belül itthon is kedvelt kollégánk szerint a csapat vezetőjét eddig két mérkőzés miatt kritizálták: a 2018-as vb-n a horvátokkal vívott eldöntőben nem reagált az ellenfél taktikai húzásai­ra, a 2021-es Eb-döntőben pedig tehetetlenül nézte, ahogy az olaszok elleni korai gól után átveszi az irányítást az ellenfél, és a tizenegyesrúgók kijelölése is elhibázottnak tűnt.

„Ha valami nem sikerül, ezt a két meccset hánytorgatják fel a kapitánynak – erősítette meg Simon Evans. – Nem kérdés, hogy ezután majd három mérkőzést írnak a számlájára. A magyarok elleni összecsapás így kihathat a világbajnokságra. Ha esetleg rosszul sikerül a torna, a wolverhamptoni vereség is hozzáadódik az összképhez, és elképzelhető, a kapitány maga mond le. Ugyanakkor sokan mondják, hogy Alf Ramsey óta nem volt ilyen sikerkapitánya Angliának, egy rossz meccs után nekiesni ostobaság.”

A szövetség egyértelműen Gareth Southgate mellett van, miközben tekintélyes lapok azt írják, hogy rendkívül szimpatikus ember, aki kitart az elvei mellett, de taktikai érzéke annyi van, mint egy citromos cukorkának.

„A taktika központi téma – világította meg a média és a labdarúgó-válogatott közötti viszonyt az újságíró. – Phil Foden, Jack Grealish és Mason Mount mellett is rengeteg tehetséges támadóból válogathat a kapitány, ehhez képest négy-öt védő, két védekező középpályás van a kezdőcsapatban, emiatt a tudósítók gyakran a szemére is vetik, hogy túl óvatos, túlságosan kockázatkerülő.”

Azért vannak, akik próbálnak a földön maradni: a Nemzetek Ligája átmenet a tétmérkőzés és a felkészülési találkozó között, így kell kezelni, a világbajnokság a fontos. Ha újra döntős lesz Anglia, mindenki elfelejti a keddi, magyarok elleni kudarcot (és mellette a budapesti 1–0-s vereséget is...), mások utalnak arra, hogy az évad végén a franciák sem szerepelnek valami fényesen az NL-ben, úgyhogy nincs itt a világ vége.

„Csalóka a kép: a szurkolók minden héten látják, hogyan futballozik a Manchester City, a Liverpool, a Chelsea – magyarázta Simon Evans.  – Ezek a csapatok egyszersmind világválogatottak, ha nevezhetnének a világbajnokságra, talán meg is nyernék. A nézők hozzászoknak a legmagasabb színvonalhoz, a ma létező legdinamikusabb futballhoz, és nyilván hasonlót várnak a válogatottól. Ami érdekes, hogy kedd délután a krikettválogatott fantasztikus győzelmet aratott új kapitánnyal, nehéz időszak után, hihetetlen volt a boldogság. Két órával később kezdődött az angol–magyar – a drukkerek az eksztázis után gyorsan letargiába eshettek.”

Simon Evans véleményét szinte teljes mértékben osztja Imre Varadi is. Az 1956-os kivándorló fiaként született, Kevin Kee­gan és Éric Cantona mellett játszó egykori Newcastle-, Manchester City- és Leeds United-csatár, megszakításokkal nézte a mérkőzést, a második félidő magyar góljait nem is látta, így elképedt, amikor megtudta, mennyi lett a végeredmény.

(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)

„A lefújást követően kérdezték az ismerőseim, mit szólok a négygólos vereséghez, és először alig akartam hinni a fülemnek – mondta lapunknak a jelenleg menedzserként dolgozó korábbi futballista. – A magyar válogatott fantasztikusan teljesített, játékosai sokkal gyorsabbnak és frissebbnek tűntek, mint a mélyen tudásuk alatt futballozó angolok. Mégsem tudom őket igazán hibáztatni, mivel borzasztóan hosszú idény végén kellett pályára lépniük. A Nemzetek Ligája csoportjának tabellája nem néz ki jól, de még van hátra két mérkőzés, így feljebb lehet lépni az utolsó helyről, el lehet kerülni a kiesést.”

Ami Gareth Southgate helyzetét illeti, Imre Varadi álláspontja hasonló a legtöbb szakmabelihez: bár borzasztóan meccselt a júniusi mérkőzéseken, és az, hogy mindössze két pontot szerzett az együttes, nagyrészt az ő számlájára írható, ám a novemberi világbajnokság előtt hiba lenne őt eltávolítani a szövetségi kapitányi pozícióból.

„Személyesen ismerem Gareth South­gate-et, szoktam vele beszélni, továbbra is úgy gondolom, hogy ő a megfelelő ember a munkára – szögezte le Imre Varadi. – A legtöbb kritikában, amit kap, sok az igazság, viszont figyelembe kell venni, hogy ez csak a Nemzetek Ligája. A világbajnokságig még van idő, biztos vagyok benne, hogy Katarban teljesen más angol csapat lép pályára. Idény közben lesz a torna, mindenki csúcsformájában érkezik meg a válogatott edzőtáborába, ezért mindenképp kiemelkedő szereplésre számítok.”

Harry Maguire (balra) és Southgate (Fotó: AFP)
Harry Maguire (balra) és Southgate (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik