Ferguson ötmeccses eltiltást kapott „bírókommentárjáért”

Vágólapra másolva!
2011.03.16. 17:02
null
A szövetség szerint nem volt sportemberhez méltó Ferguson kommentárja <br />– öt mérkőzésen is gondolkozhat szavain a skót szakember (fotó: Action Images)<br />
Címkék
Öt mérkőzésre szóló eltiltást kapott Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere a Chelsea-vel szemben elveszített bajnoki találkozót követő kommentárjai miatt.

 

A Stamford Bridge-en elszenvedett 2–1-es vereség után a skót szakember rendkívül feldúltan nyilatkozott, és nem volt elégedett Martin Atkinson játékvezető ténykedésével.

„Egy fair vagy erős játékvezetőt akartunk, de nem kaptuk meg” – mondta a találkozó után az edző a klub saját televíziós csatornájának, az MUTV-nek.

Az eltiltás március 22-én lép hatályba, és a Manchester City elleni FA-kupa-elődöntőre is vonatkozik.

Ferguson az Atkinson-ellenes megjegyzésért „csak” hárommeccses figyelmeztetést kapott volna, de az elmúlt szezonban is volt egy játékvezetőre tett megjegyzése – Alan Wiley fizikai állapotáról azt állította, hogy nem elég fitt –, ezért az akkori, két mérkőzésre szóló felfüggesztett büntetése is érvénybe lép.

A 69 éves szakember a büntetésen kívül 30 ezer eurót köteles befizetni a szövetség kasszájába.

A menedzsernek 24 órán belül hivatalosan is postázzák a verdiktet, ő ez ellen 48 órán belül fellebbezhet, így a szombati Bolton Wanderers elleni mérkőzésen még biztosan ott lehet a pálya szélén.

Ha a döntés érvényben marad, az FA-kupa-találkozó mellett a West Ham, a Fulham, az Everton és az Arsenal elleni bajnokin nem irányíthatja csapatát a Premier League történetének legeredményesebb szakembere.

Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
4 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
5 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
5 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
5 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
6 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
6 órája
Ezek is érdekelhetik