A sajtótájékoztatón központi kérdés volt Alexander Isak átigazolása. Mint ismert, a svéd viharos körülmények között, az átigazolási szezon utolsó pillanatában csatlakozott a három magyart, Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint is foglalkoztató „vörösök” keretéhez.
„Sok minden történt az utolsó napon, ami nem mindig van így, hiszen például tavaly alig csináltunk valamit az egész átigazolási időszakban – kezdte a sajtótájékoztatóját Arne Slot a BBC tudósítása szerint. – Ami a legjobban tetszik, hogy sikerült Alex (Isak) szerződését megkötni, mindenki keményen dolgozott azért, hogy sikerüljön. Jót tesz a klubnak, a szurkolóknak, a játékosoknak és még nekem is, hogy a munka eredményeképp Alex hozzánk igazolt.”
Slot kiemelte, az a terve Isakkal, hogy fokozatosan építi be a csapatba. Szavai szerint senki se számítson arra, hogy az új szerzemény a következő néhány meccsen teljes kilencven perceket tölt majd a pályán.
„Kihagyta a teljes felkészülési időszakot, és azt hiszem, három-négy hónapnyi edzést is, szóval most fokozatosan kell beépíteni a csapatba, mivel rengeteg meccset játszunk. Ez kihívást jelent, de nem a következő két hétre igazoltuk le, hanem hat évre. Ezt a szurkolóknak is szem előtt kell tartaniuk” – jelezte.
Az Isak mentalitását illető kritikákról is beszélt: „A futballban mindig van kritika. Néha az emberek drukkolnak neked – miután megnyerte a Ligakupát, mindenki nagyon meg volt vele elégedve –, máskor pedig bírálnak. Ez is része az életnek, a futballnak és a munkánknak is. Most azonban már a mi játékosunk, és ennek nagyon örülök.”
Nemcsak Isak szerződtetése, hanem Marc Guéhi ügye is szóba került a sajtótájékoztatón. Ahogyan arról olvasni lehetett, a Crystal Palace középhátvédjét megpróbálta átigazolni a Liverpool, de meghiúsult az üzlet, Guéhi – a játékos legnagyobb szomorúságára – maradt a Palace-ban: „Szerintem nevetséges lenne tagadni, hogy közel álltunk a szerződtetéséhez. Az ilyesmi előfordul a futballban, a múltban már a játékosainkkal is megesett, hogy azt hitték, közel állnak ahhoz, hogy más klubba igazoljanak. Aztán az utolsó pillanatban megváltoztak a dolgok – ez megtörténhet.”
„Ami engem illet, természetesen szerettem volna szerződtetni, számítottunk rá – ismerte el a holland szakember. – Ha úgy érezzük, hogy a piacon lévő játékosokkal erősíthetjük a keretet, akkor nem fogunk habozni ezt megtenni. És így is tettünk. Kár érte, nemcsak miattunk, hanem a játékos miatt is. Azonban jó helye van a Crystal Palace-ban, amellyel megnyerte az FA-kupát és a Charity Shieldet is egy remek menedzserrel. Meglátjuk, mit hoz a jövő számára és számunkra.”
Felvetődött az is, hogy Guéhi a téli átigazolási szezonban is a Liverpool játékosa lehet, Slot azonban érdemben nem kívánt foglalkozni ezzel a lehetőséggel. Mint mondta, most már leginkább a Burnley elleni bajnokira összpontosít.
A Liverpool menedzserének egyébként azért volt mit ünnepelnie is: a klub tájékoztatása szerint ugyanis az előző hónap legjobb menedzsere Slot lett a Premier League-ben.
ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ
SZOMBAT
13.30: Arsenal–Nottingham Forest (Tv: Spíler1)
16.00: AFC Bournemouth–Brighton & Hove Albion
16.00: Crystal Palace–Sunderland
16.00: Everton–Aston Villa (Tv: Spíler1)
16.00: Fulham–Leeds United
16.00: Newcastle United–Wolverhampton Wanderers (Tv: Arena4)
18.30: West Ham United–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)
21.00: Brentford–Chelsea (Tv: Spíler1)
VASÁRNAP
15.00: Burnley–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
17.30: Manchester City–Manchester United (Tv: Spíler1)
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Liverpool | 3 | 3 | – | – | 8–4 | +4 | 9 |
2. Chelsea | 3 | 2 | 1 | – | 7–1 | +6 | 7 |
3. Arsenal | 3 | 2 | – | 1 | 6–1 | +5 | 6 |
4. Tottenham | 3 | 2 | – | 1 | 5–1 | +4 | 6 |
5. Sunderland | 3 | 2 | – | 1 | 5–3 | +2 | 6 |
5. Everton | 3 | 2 | – | 1 | 5–3 | +2 | 6 |
7. Bournemouth | 3 | 2 | – | 1 | 4–4 | 0 | 6 |
8. Crystal Palace | 3 | 1 | 2 | – | 4–1 | +3 | 5 |
9. Manchester United | 3 | 1 | 1 | 1 | 4–4 | 0 | 4 |
10. Nottingham Forest | 3 | 1 | 1 | 1 | 4–5 | –1 | 4 |
11. Brighton & Hove Albion | 3 | 1 | 1 | 1 | 3–4 | –1 | 4 |
12. Leeds United | 3 | 1 | 1 | 1 | 1–5 | –4 | 4 |
13. Manchester City | 3 | 1 | – | 2 | 5–4 | +1 | 3 |
14. Burnley | 3 | 1 | – | 2 | 4–6 | –2 | 3 |
15. Brentford | 3 | 1 | – | 2 | 3–5 | –2 | 3 |
16. West Ham | 3 | 1 | – | 2 | 4–8 | –4 | 3 |
17. Newcastle | 3 | – | 2 | 1 | 2–3 | –1 | 2 |
18. Fulham | 3 | – | 2 | 1 | 2–4 | –2 | 2 |
19. Aston Villa | 3 | – | 1 | 2 | 0–4 | –4 | 1 |
20. Wolverhampton | 3 | – | – | 3 | 2–8 | –6 | 0 |