Katasztrófák és traumák korszaka – a Heysel- és a Hillsborough-tragédia megrázta a sportvilágot

A Liverpool története akár a következő hármas tagolásra is bontható: a tragédiák időszaka, a megelőző, valamint az azt követő éra. Nincs még egy klub a világon, amelynek neve olyan markánsan összeolvadna nem is egy, hanem két, rengeteg halálos áldozattal járó katasztrófával, ám ha jobban megvizsgáljuk ezt a pokoli időszakot, felfedezhetjük, hogy a ciklust összeköthetnénk az egyesület valaha volt egyik legnagyobb egyéniségével, Kenny Dalglishsal, akit ebből a szempontból nyugodtan tekinthetünk a Liverpool mártírjának.

De nézzük tételesen!

A Liverpool 1984 tavaszán a legendás Boot Room harmadik nagy alakja, Joe Fagan vezetésével ismét megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, a bajnoki címet is besöpörte (a Ligakupa mellett), és nagyon úgy tűnt, hogy nincs jobb a világon, mint a „vörösök” szurkolójának lenni. Ám a fellegek már akkor gyülekezni kezdtek. A római BEK-döntőben, amelyben az AS Roma volt az ellenfél, az olasz ultrák szervezett támadásokat intéztek a Liverpool-drukkerek ellen, a több tucat megvert, megkéselt szurkoló miatt az angol szimpatizánsok jelentős része felpaprikázva érkezett egy évvel később, 1985. május 29-én a brüsszeli Heysel Stadionba, ahol a szintén olasz Juventus ellen védte volna meg a címét a Liverpool.

Sajnos gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a mérkőzés sokadrangú kérdés, mert már a döntő előtti felvezető ifimeccs alatt elindult a csetepaté. A Liverpool-szurkolók (és ebben az esetben igen nagy számban beszélhetünk Liverpool-huligánokról) és a mellettük lévő, elvileg semleges, ám a gyakorlatban kevert, de még inkább Juventus-drukkerekkel feltöltött szektor között elkezdődő dobálózás egyszer csak átfordult az angolok attakjába. A vékony drótkerítést ledöntő, és a kevés rendőr által védett néhány méteres „senki földjén” pillanatok alatt áthatoló, zömében ittas huligánok elől menekülni kezdett a tömeg, de hamar a szektor oldalfalához préselődött. Az 1930-ban épült, és már erősen omladozó Heysel támfala nem is bírta a nyomást, ledőlt, és rengeteg embert maga alá temetett. A végül 39 halálos áldozatot, és több mint hatszáz sérültet követő tragédia során a legtöbben a fal leomlása miatt vesztették életüket.

Szinte hihetetlen, de ennek ellenére lejátszották a mérkőzést (amelyet 1–0-ra az olaszok nyertek meg), ráadásul a feldühödött Juventus-szurkolók még a lefújás után is harcoltak a rendőrséggel. Az is elképesztő, hogy a tragédiát követő nyomozás kizárólag a Liverpool-szurkolókat tette felelőssé, miközben az állapota miatt a stadion eleve alkalmatlan volt a döntő fogadására, a jegyelosztás és a biztonsági rendszer pedig egyértelműen csődöt mondott.

Ezzel együtt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) meghatározatlan időre kitiltotta az angol klubokat a nemzetközi porondról (ebből végül öt év lett, a „vörösök” esetében hat), a tragédiát követő nyomozás után pedig 27 Liverpool-szurkolót tartóztattak le, de csak tizennégyet ítéltek el gondatlanságból elkövetett emberölés miatt.

A katasztrófa után Joe Fagan bejelentette lemondását, és Kenny Dalglish, a gárda vezéregyénisége menedzseri és játékosi minőségében vezette tovább a csapatot.

A megrázkódtatás után Dalglish nemcsak talpra állította a Liverpoolt, de az első idénye végén bajnoki címet és FA-kupa-győzelmet ünnepelhetett, majd 1988-ban ismét megnyerte a bajnokságot.

Úgy tűnt, hogy az 1988–1989-es idényre minden rendeződött a klub háza táján, amikor ismét tragédia történt.

1989. április 15-én a Liverpool a Sheffield Wednesday pályáján, a Hillsborough Stadionban találkozott a Nottingham Foresttel az FA-kupa elődöntőjében. A Liverpool-szurkolókat öt, 1600 ember befogadására hitelesített szektorban akarták elhelyezni, ám hiába teltek már meg zsúfolásig a lelátók, a stadionba bejutni akaró drukkerek áradata előtt a rendőrség megnyitotta a kapukat, a tömeg pedig két szektorba özönlött be, ahol az elöl lévők a vasrácsoknak préselődve gyakorlatilag megfulladtak. A pánikba eső nézők megpróbáltak átmászni más szektorokba, vagy be a pályára, miközben – megint csak érthetetlen módon – a mérkőzés elkezdődött. A pályára menekülők miatt a játékvezető hat perccel a kezdés után félbeszakította a meccset, ám már késő volt – ráadásul a nézőteret a pályától elválasztó kapukat is késve nyitották ki, így a helyszínen 94 szurkoló veszítette életét (később még hárman haltak meg a kórházban), a sebesültek száma pedig elérte a hétszázat.

Ugyan a tragédia kivizsgálása nyomán készült Taylor-jelentés csak részben állapította meg a rendőrség felelősségét, és további vizsgálatok, valamint polgári és büntetőjogi perek indultak, amelyek szinte a mai napig tartanak, a legfontosabb következtetéseket gyakorlatilag azonnal levonták Angliában: a lelátót a pályától elválasztó kerítést felszámolták, a stadionokban kizárólag ülőhelyek lehettek, néhány évvel később, 1992-ben pedig a dráma által indított folyamat kicsúcsosodásaként életre hívták a korábbi rendszernél ezerszer jobban szabályozott Premier League-et.

A Liverpoolra is óriási hatással volt az újabb csapás. A klub címerének két oldalára lángok kerültek az elhunytak emlékére, Kenny Dalglish feledhetetlen példát mutatva személyesen vett részt a katasztrófában elhunytak temetésén – volt, hogy napi négy búcsúztatásra ment el –, és ugyan még egyszer bajnoki címig (1990) vezette a csapatot, 1991-ben nemcsak a rossz eredmények miatt, hanem a hillsborough-i trauma hatására állt fel hőn szeretett klubja kispadjáról, végleg lezárva egy korszakot.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. november 4-i lapszámában jelent meg.)