MU: Rooney türelemre inti Ronaldót

Vágólapra másolva!
2022.10.08. 10:35
null
A korábbi csapattárs Wayne Rooney szerint ha Cristiano Ronaldo türelmes marad, megkapja az esélyt, hogy visszakerüljön a kezdőbe (Fotó: AFP)
A Manchester United labdarúgócsapatának korábbi támadója, Wayne Rooney azt tanácsolta Cristiano Ronaldónak, hogy maradjon türelmes, és hozza ki a lehető legtöbbet a kínálkozó lehetőségekből, miközben megpróbál visszakerülni a kezdő tizenegybe – írja a Magyar Távirati Iroda.

A 37 éves, ötszörös aranylabdás portugál csatár, aki második időszakát tölti az MU-nál, a mostani idényben mindössze egyszer volt kezdő. A sajtó nyáron azt írta, hogy távozik az angol klubtól, de az új vezetőedző, Erik ten Hag közölte: Ronaldo szerepel a terveiben.

Rooney szerint – aki 2004 és 2009 között csapattársa volt a játékosnak a Unitednél – Ronaldónak nem lesz könnyű megemésztenie, hogy kevés lehetőséget kap.

„A menedzser más utakat keresett a sikeresség érdekében” – fogalmazott a jelenleg az észak-amerikai ligában szereplő D.C. United trénereként dolgozó Rooney.

„Cristiano és Lionel Messi kétségkívül a sportág történetének két nagyszerű alakja, de az idő mindenkit utolér. Most már természetesen nem az a futballista, aki 22 vagy 23 évesen volt. Ez kemény időszak számára. Ahogy ismerem, nagyon nehéz lehet neki a kispadon ülni. De biztos vagyok abban, hogy ha türelmes marad, megkapja az esélyt, és megpróbálhat visszakerülni a kezdőcsapatba” – tette hozzá.

A Manchester United jelenleg hatodik a Premier League-ben, vasárnap pedig az Everton otthonában lép pályára.

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
Október 8., szombat
16.00:
Bournemouth–Leicester City
16.00: Chelsea–Wolverhampton (Tv: Spíler1)
16.00: Manchester City–Southampton (Tv: Match4)
16.00: Newcastle United–Brentford
18.30: Brighton–Tottenham (Tv: Spíler1)
Október 9., vasárnap
15.00:
Crsytal Palace–Leeds (Tv: Spíler1)
15.00: West Ham–Fulham
17.30: Arsenal–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
20.00: Everton–Manchester United (Tv: Spíler1)

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
20 órája

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30
Ezek is érdekelhetik