Bolton: Muamba kedden rövid beszélgetést folytatott a menedzserrel

2012.03.20. 19:20
Címkék
Javul Fabrice Muambának, a Bolton Wanderers labdarúgójának az állapota, a játékos kedden rövid beszélgetést folytatott a csapat menedzserével, Owen Coyle-lal.

„Röviden elbeszélgettünk. Persze még hosszú út áll előtte, de az állapota mindenképpen biztató” – mondta a BBC-nek a tréner.

Muambának szombaton, a labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében megállt a szíve a pályán, s azóta egy londoni klinikán kezelik. Sokáig kritikus volt az állapota, a hétfő esti közlés szerint azonban jobban van, önállóan lélegzik, és a szíve is mindenfajta segítség nélkül ver. A klub keddi közleménye alapján „nyugodt volt az éjszakája”.

Az egykori Zairében született, korábbi U21-es angol válogatott játékos a mérkőzés 41. percében, a kezdőkörnél zuhant a földre úgy, hogy senki nem volt a közelében. A bíró megállította a játékot, Muambát pedig percekig próbálták a pályán újraéleszteni, majd hordágyon levitték. Howard Webb játékvezető minden futballistát beküldött az öltözőbe, majd nem sokkal később bejelentették, hogy a találkozó nem folytatódik. A Tottenham Hotspur elleni mérkőzésen a Bolton kapuját a magyar válogatott Bogdán Ádám védte, az állás pedig 1–1 volt, amikor félbeszakadt a küzdelem.

A szombati eset miatt elhalasztották a Bolton soron következő, keddi (mai) bajnoki mérkőzését, melyen az Aston Villa lett volna az ellenfél.

Legfrissebb hírek

NBA: Cooper Flagg 45 ponttal vezette győzelemre a Mavst a Lakers ellen

Amerikai sportok
1 perce

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
29 perce

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
30 perce

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
1 órája

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
1 órája

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
9 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik