Newcastle: Pardew szerint a Liverpool győzelmi kényszerben játszik

2011.12.30. 16:27
Címkék
Alan Pardew, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Newcastle United menedzsere a klub hivatalos honlapjának adott interjúban elmondta: a pénteki, Liverpool elleni idegenbeli rangadón a hazaiakra nagy nyomás nehezedik. A „vörösök" legutóbbi öt Anfield Roadon játszott meccsükön négyszer csak egy ponttal gazdagodtak.

„Rengeteg pénzt fektettek a Liverpool megerősítésébe, s összességében elmondható, hogy egy nagyon erős csapat. A hazai formájuk azonban csalódást keltő, így ma nagy nyomás nehezedik rájuk, s ezt talán az előnyünkre fordíthatjuk. Nehéz mérkőzések következnek, de nagy önbizalommal várjuk őket" – mondta Alan Pardew.

Danny Simpson, a Newcastle hátvédje a csapat összhangjáról és javuló formájáról beszélt, illetve kiemelte a West Ham Unitedtől szerződtetett Demba Ba gólerősségét, aki szerinte eldöntheti a három pont sorsát a Liverpool ellen.

A Newcastle péntek este a Liverpool otthonába látogat, majd szerdán a Manchester Unitedet fogadja.

Legfrissebb hírek

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
29 perce

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
7 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
7 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
8 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
8 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
9 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
9 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
10 órája
Ezek is érdekelhetik