Man. City: Hat vagy hét helyen változtatnom kell a csapaton - Mancini

2011.12.31. 14:54
Címkék
A Manchester City az év első három napján két mérkőzést is játszik. A klub menedzsere, Roberto Mancini véleménye szerint a két találkozó között legalább hat helyen változtatnia kell a csapaton.

A Manchester City sunderlandi túrával kezdi az évet, majd két napra rá a Liverpoolt fogadja. Roberto Mancini, a City menedzsere elárulta: számára egyformán fontos mind a két találkozó.

„Ha megverjük a Sunderlandet, az ugyanúgy három pontot ér, mint egy Liverpool elleni győzelem. A gond csak az, hogy a két meccset 48 órán belül kell lejátszanunk, és ki van zárva, hogy ugyanazzal a csapattal álljunk fel" – mondta az olasz szakember, aki az elmúlt mérkőzéseken Mario Balotelli mellett több játéklehetőséget szavazott Edin Dzekónak és Sergio Agüerónak, hogy a csatáralakulat minden tagja friss legyen, és jó formában várja a vasárnapi meg a keddi megméretést.

„Az egyik találkozóról a másikra hat vagy hét helyen is változtatnom kell majd. De szerintem meg tudjuk nyerni mind a két meccset, változtatás ide vagy oda. Jó játékosaink vannak, és nem hiszem, hogy három-négy csere elegendő lenne."

A Sunderland elleni mérkőzés vasárnap 16 órakor veszi kezdetét.

Legfrissebb hírek

NBA: Cooper Flagg 45 ponttal vezette győzelemre a Mavst a Lakers ellen

Amerikai sportok
37 perce

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
1 órája

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
1 órája

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
2 órája

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
9 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
9 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
10 órája
Ezek is érdekelhetik