Ismét robbanthat a City: 30 millió euró Hazard-ért

Vágólapra másolva!
2011.12.28. 16:24
null
Hazard alighanem hamarosan „mezt cserél” – kérdés, hogy várnak-e az eladásával a nyárig (Fotó: Action Images)
Címkék
Eden Hazard-ért sorban állnak Európa topcsapatai: a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Lille belga válogatott játékosát többek között a Real Madrid, a Barcelona, az AC Milan, az Internazionale, a Chelsea és a Juventus is szívesen szerződtetné. Ügynöke szerint azonban a Manchester City lehet a befutó, amely 30 millió eurót sem sajnálna klienséért.

 

Hazard ügynöke, Marc Formeux úgy véli, a téli átigazolási időszakban a Manchester City nyerheti meg a versenyfutást a 20 esztendős futballistáért, hiszen szerinte az angol klub akár 30 millió fontot is fizetne érte. A belga válogatott játékos piaci értéke mintegy 26 millió euró.

NEM SPÓROLNAK

A City tulajdonosa, Manszúr sejk nem arról híres, hogy sajnálná a pénzt a keret megerősítésére: Sergio Agüero 45 millió euróért érkezett, Edin Dzeko 37 millióért, Yaya Touré 30 millióért, David Silva és Mario Balotelli pedig mintegy 29 millió euróért szerződött a manchesteri együtteshez.

 

Roberto Mancini menedzser már jelezte: a Citynek mindenképpen el kell adnia néhány játékosát, mielőtt vásárolna – a klub vezetősége az UEFA közeljövőben bevezetésre kerülő pénzügyi fair play-stratégiája miatt döntött így.

„Először két vagy három játékost el kell adnunk, aztán meglátjuk. Sajnos a klubok azonnal több pénzt kérnek, ha velünk kell tárgyalniuk” – idézte a trénert a Guardian.

„Sokat beszélnek mostanában arról, hogy a Manchester City januárban 30 millió eurót szánna Hazard megszerzésére, ő pedig a szezon végéig a Lille-nél maradna kölcsönben – utalt az angol klub lehetséges ajánlatára Marc Formeux. – Bármi is történjen, Eden egy európai topcsapatnál folytatja a pályafutását."

Hazard szerződése 2015 júniusában járna le a Lille-nél, melynek eddig a legjobbja – és házi gólkirálya – ebben az idényben: mind a 19 bajnokin pályára lépett, s ezeken hét gólja mellé ugyanennyi gólpasszt is jegyzett. Csapata a harmadik helyen áll a tabellán, s mindössze egyszer kapott ki a bajnokságban – a második Montpellier-től.

Hazard-t az európai futball egyik legnagyobb tehetségének tartják, támadó középpályásként és szélsőként egyaránt bevethető. Rendkívül higgadt labdarúgó, profi karrierje során több mint 160 mérkőzésen lépett pályára, s mindössze 11 sárga lapot kapott.

A Lille elnöke, Michel Seydoux azonban felhívta a Hazard-t megkörnyékező klubok figyelmét: a 2011-ben az UEFA által az év csapatába is jelölt játékos kivásárlási ára a 40 millió eurót is elérheti.

A francia klub vezetője hozzátette: „harcban állnak” az AC Milannal és az Interrel a Rennes francia válogatott védekező középpályásáért, Yann M'Viláért, akinek piaci értéke mintegy 20 millió euró.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Imre hat, Lukács négy gólt szerzett az EL-ben

Kézilabda
6 perce

A Lyonnál folytatja a Real brazil tinédzsere – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
28 perce

Raffaele Palladino vette át Ivan Juric helyét az Atalanta kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
57 perce

A Mladost ellen sem tudott pontot szerezni a Vasas a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
1 órája

Erste Liga: a Dunaújváros pályaválasztóként Újpesten, a BJA Fehérváron tudott nyerni

Jégkorong
1 órája

Férfi kosár Ek: magabiztos győzelmet aratott a Falco Dániában

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosár BL: 15 pontos előnyt adott le, és kikapott Pozsonyban az Olaj

Kosárlabda
2 órája

Helytállt, de kikapott az FTC a Melsungentől a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik