Liverpool: Dalglishék kiállnak a rasszizmussal vádolt Suárez mellett

2011.10.20. 17:52
Címkék
Kenny Dalglish, a Liverpool menedzsere elmondása szerint a Premier League-ben szereplő klub minden dolgozója kiáll a Manchester Unitedben futballozó Patrice Evra által rasszizmussal vádolt Luis Suárez mellett.

Mint ismeretes, az 1–1-re végződő Liverpool–Manchester United összecsapáson Patrice Evra elmondása és a játékvezetői jegyzőkönyv szerint Luis Suárez rasszista megjegyzéseket tett a franciára, amiért az angol Labdarúgó-szövetség (FA) vizsgálatot indított az ügyben. Mint ismeretes, az 1–1-re végződő Liverpool–Manchester United összecsapáson Patrice Evra elmondása és a játékvezetői jegyzőkönyv szerint Luis Suárez rasszista megjegyzéseket tett a franciára, amiért az angol Labdarúgó-szövetség (FA) vizsgálatot indított az ügyben.

„Csak egy dolgot kívánok ehhez az ügyhöz hozzáfűzni, mégpedig azt, hogy a Liverpool minden alkalmazottja száz százalékban kiáll Luis Suárez mellett – nyilatkozta Dalglish. – Jelenleg várunk az FA jelentésére az alapos kivizsgálás után, de készséggel állunk a rendelkezésére bármiben.”

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
9 perce

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
22 perce

Ötméteresek döntöttek, második világkupa-mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
57 perce

Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja

Angol labdarúgás
1 órája

A Herthára és a Dresdenre is súlyos büntetés vár a hétvégi gigabalhé után

Német labdarúgás
1 órája

Vb 2026: Irán várja a FIFA válaszát a meccsek helyszínváltoztatásáról

Foci vb 2026
1 órája

Mensík visszalépett a Monte-carlói tenisztornától, Marozsán bosnyák ellenféllel kezd

Tenisz
1 órája

Esik az eső, később kezdenek a magyarok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik