Generációváltás a „háromoroszlánosok” hátsó sorában?

2011.10.09. 19:08
null
Az MU-s fiatalok csúsznak-másznak a válogatottért – itt még az U21-es válogatott edzésén Chris Smalling (balra) és Phil Jones (fotó: Reuters)
Címkék
A Manchester United egyik fiatalját a másikkal pótolta Fabio Capello, az angol válogatott olasz szövetségi kapitánya a Montenegró elleni mérkőzésen, és a sérült Chris Smalling helyére beugró Phil Jones kiválóan megállta helyét. A remeklés kellemes gondokat okoz.

 

„Phil Jones erre született, olyan, mint Jack Wilshere – nyilatkozta a fiatalról Fabio Capello. – A tehetség az tehetség, nem nevelheted ki, ezt nem lehet megtanítani, erre csak születni lehet.”

A Phil Jones-remeklés nem várt gondokat okozott Capellónak, hiszen első számú jobb oldali védője Glen Johnson, őt sérülése idején tökéletesen pótolta a már említett Chris Smalling, ráadásul két olyan ígéretes fiatal is remekel a hazai bajnokságban, a Premiershipben hétről hétre, mint Kyle Walker és Micah Richards.

A nyáron a Blackburntől Manchesterbe igazoló Phil Jones képes a hátvédsor közepén is futballozni, sőt, védekező középpályásként is, klubtársa pedig a jobb oldal mellett középen is bevethető a védelemben. Montenegró ellen ezen a poszton John Terry mellett a legújabb felfedezett, a boltonos Gary Cahill szerepelt, míg korábban megfordult itt a tottenhames Michael Dawson, a citys Joleon Lescott, az evertonos Phil Jagielka is, ám egyértelmű, hogy ez a poszt Rio Ferdinandé lesz, ha nemsokára felépül.

A következő két hónapban a spanyolokkal és a hollandokkal is vív egy-egy felkészülési mérkőzést az angol válogatott, ezeken kedvére kísérletezgethet Capello.

„Az emberek csak Wayne Rooney kiállításáról beszélnek, de Phil Jones kiváló játéka igazán jó hír! – így az olasz. – Remekül futballozott, félelem nélkül, és bátran tört előre kifogástalan védekező munkája mellett. A következő mérkőzések több szempontból is érdekesek lesznek, például azért, mert kipróbálom Phil Jonest a védelem közepén.”

Úgy néz ki, Capello megtalálta végre védelmét, nem kis nehézségek árán, és valószínűleg az MU-s fiatalok idénybeli teljesítménye dönt majd arról, hogy a kezdőben kapnak-e helyet a 2012-es kontinenstornán az angol válogatottban. A kapuban ugyebár Joe Hart helye biztos, akárcsak előtte a Terry, Rio Ferdinand kettősé, a bal oldal pedig már jó ideje Ashley Cole felségterülete. A jobbhátvéd posztot szokás egyébként Gary Neville visszavonulása óta a válogatott Achilles-sarkaként emlegetni: a Phil Jones, Chris Smalling kettős felbukkanása óta ez már a múlté, sőt, nem okoz katasztrófát az sem, ha középről kiesik a „nagy duó”. Ashley Cole esetleges sérülése viszont megroppantaná a sort, hiszen az Arsenal 22 éves játékosa, Kieran Gibbs még igencsak zöldfülű válogatott szinten, az Aston Villa balhátvédje, Stephen Warnock és az evertonos Leighton Baines pedig nemzetközi tapasztalatokban sem bővelkedik.

Nem nagy bölcsesség, hogy a generációs őrségváltás csak idő kérdése, de a védelemben nem fog ez gondot okozni a „háromoroszlánosoknál”, amelynek keretében fiatal szélsők és támadók is feltűnnek időről időre – de hogy az Eb idején már 34 éves Frank Lampardot és a 32 esztendős Steven Gerrardot kivel pótolják a közeljövőben, azt nagyon szeretnék tudni az angolok és az olasz illetékes.

Legfrissebb hírek

Szabó Levente gólja ellenére kikapott a Zaglebie Lubin – videó

Légiósok
10 perce

Férfi röplabda Extraliga: négy játszmában nyert a Szeged

Röplabda
31 perce

BL-negyeddöntő: Real Madrid–Bayern München

Bajnokok Ligája
46 perce

BL, negyeddöntő: Sporting–Arsenal

Bajnokok Ligája
46 perce

Megmaradt a BVSC döntős álma a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a „román futball nagymestere”

Minden más foci
1 órája

Koreai-magyar szolidaritás: az AIPS két elnökjelöltje megkoszorúzta a 2019-es dunai hajóbaleset emlékművét

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: folytatódott a finomhangolás az U16-os fiúválogatottnál

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik