Porto: a két középső középpályást és a bal oldali védőt is csábítják

Vágólapra másolva!
2011.08.09. 22:15
Az elmúlt idényben futott be a portói sikersorozat közben a kolumbiai középpályás, a 25 esztendős Fredy Guarín, akiért a Chelsea, az Inter, a Real Madrid és a Roma is érdeklődik. Közülük először a római csapat tett hivatalos lépéseket a dél-amerikai játékos megszerzéséért.

A „farkasok" ugyanis afelől érdeklődtek, hogy mennyiért adná el nekik Fredy Guarínt a Porto. Erre reagálva a futballista ügynöke, Marcelo Ferreyra gyorsan kijelentette, hogy a 30 millió eurós kivásárlási ár alatt is elkelhet védence.Fredy Guarínt a Porto. Erre reagálva a futballista ügynöke, Marcelo Ferreyra gyorsan kijelentette, hogy a 30 millió eurós kivásárlási ár alatt is elkelhet védence.

Mindeközben előre gondolkodik a Porto, mert a portugál klub a Standard Liege-zsel vette fel a kapcsolatot a 23 esztendős belga középső középpályás, Steven Defour leigazolása ügyében.

Defourt tavaly a Liverpool és a Manchester United is „kerülgette".

A Porto másik középső középpályását, a brazil Fernandót szintén több élcsapat csábítja, többek között a Roma, míg az uruguayi balhátvédet, Álvaro Pereirát a PSG és a Chelsea is vinné.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik