Capello Eb-győzelemmel fejezné be pályafutását

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2011.08.01. 15:32
null
Fabio Capello Eb-győzelem után hagyna fel végleg az edzősködéssel (Fotó: Action Images)
Címkék
Fabio Capello szövetségi kapitány szeretné győzelemre vezetni az angol labdarúgó-válogatottat a közelgő 2012-es Európa-bajnokságon, amely egyben edzői pályafutása utolsó állomása lesz tervei szerint.

 

Bár az angol nemzeti együttes szereplése a lengyel-ukrán rendezésű 2012-es Eb-n még nem biztosított, mivel jelenleg a G-jelű selejtezőcsoportban azonos pontszámmal áll Montnegróval, Capello meg van győződve arról, hogy Anglia újra rangos nemzetközi trófeának örülhet jövőre az 1966-os világbajnoki cím óta először.

„Úgy gondolom, az utolsó évem nagyon jól fog sikerülni – legalábbis remélem. Igyekszem minden téren a legjobbamat nyújtani: tanulok, készülök, és koncentrálok. Bízom benne, karrierem végén trófeával vonulhatok vissza" – ecsetelte a 65 esztendős olasz tréner, aki edzőként megfordult a Milannál, a Real Madridnál, a Románál és a Juventusnál is.

Korábban több olasz klub – így korábbi csapatai mellett az Internazionale is – jelezte, szívesen látná kispadján a Milannal 1994-ben Bajnokok Ligáját nyerő Capellót, ám a 2005-ben a Serie A legjobb edzőjének választott tréner inkább a televíziózás rejtelmeibe vetné bele magát.

„A munkám az életem, és imádom is, de biztosan visszavonulok az Eb-t követően, és egy olasz televíziónál szeretnék szakkommentátorként dolgozni" – szólt terveiről Capello.

Az angol válogatott kispadja előtt a Real Madriddal spanyol bajnokságot nyerő edző tehát jövő nyáron átadja 2008 óta építgetett csapatát, de elmondása szerint a felnőttek között is egyre jobban helytálló fiatal tehetségek előtt szép jövő áll a „háromoroszlánosok" mezében.

„Még egy évig vagyok az angol válogatott szövetségi kapitánya, remélem, vébé-selejtezőkben több fiatal játékos is készen áll majd arra, hogy rendszeresen játsszon a nagycsapatban. Az én fejemben ők a jövő nagy futballistái."

Capello szerint a már eddig is sokat mutató Jack Wilshere, Theo Walcott, Andy Carroll trió mellett még Kieran Gibbs, Jordan Henderson, Phil Jones, Chris Smalling, Kyle Walker, Daniel Sturridge és Martin Kelly is ígéretesen fejlődik, őket tartja a jövő angol válogatottjának meghatározó játékosainak.

Bár Capello eddig is előszeretettel dobott be fiatal labdarúgókat a mély vízbe, a soron következő, Hollandia elleni felkészülési mérkőzésen valószínűleg sokukra nem számíthat majd, mivel a vb-ezüstérmesek elleni meccs mindössze három nappal a Premier League rajtja előtt esedékes.

„Nagyon rossz az időzítés, de a FIFA-t kell kérdezni, miért ezt a napot jelölte meg játéknapnak. Általában az első forduló utáni első szerda szokott lenni a felkészülési találkozókra kijelölt nap, így viszont nem tudom megtekinteni a játékosaimat, nem fogom tudni, ki milyen állapotban van" – fejezte be nyilatkozatát az olasz.

Anglia augusztus 10-én a Wembleyben fogadja a holland nemzeti együttest, majd szeptemberben Bulgária és Wales ellen lép pályára a 2012-es Eb selejtezőjében – előbbivel idegenben, utóbbival hazai környezetben mérkőzik meg.

Legfrissebb hírek

Paraatlétikai vb: Bessenyey és Ekler is negyedik

Atlétika
14 perce

Távozott a nemzetközi Sportdöntőbíróság elnöke

Egyéb egyéni
24 perce

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
49 perce

Az MTK új sportparkjában járt Orbán Viktor

Egyéb egyéni
49 perce

Napfény és kosárvarázs – mutatjuk képekben a Magyar Kosárlabdázás Napját

Képes Sport
1 órája

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
1 órája

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
1 órája

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik