Arsenal: 30 gólos, 20 gólpasszos szezont szeretne Van Persie

2010.07.10. 21:19
Címkék
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal holland válogatott támadója, Robin van Persie nyilatkozatában elmondta, 30 gólos, 20 gólpasszos idényre vágyik, és szeretné elérni, hogy a legnagyobbakkal emlegessék egy lapon.
„Amikor tavasszal visszatértem hosszantartó sérülésem után, Arsene Wenger azt mondta nekem, hogy az emberek hamarosan úgy fognak rólam beszélni, ahogy Lionel Messiről teszik – mondta Van Persie. – Biztos vagyok benne, hogy ha nem lettem volna ennyit sérült, már a legnagyobbak között emlegetnének.” „Érzem a menedzser belém vetett hitét, de józannak kell maradnom, nem vagyok egy szinten Messivel. Túl gyakran vagyok sérült” – folytatta a holland támadó. „Harminc gólos, húsz gólpasszos szezonról álmodom, Wenger tudja, hogy meg tudom csinálni, de a testemnek is bírnia kell. A végső célom elérni azt a szintet, mint Messi, Ronaldo és Rooney, bár Lionel mindenki felett áll, mert zseni” – zárta mondandóját az Arsenal támadója.
Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbít Barcelonában – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 perce

Egyre közelebb a La Liga ahhoz, hogy az ötödik hely is BL-indulást érjen

Bajnokok Ligája
9 perce

Női röplabda: olasz vezetőedzővel folytatja a bajnok Vasas Óbuda

Röplabda
11 perce

„A futball világa nem egy kedves hely” – Endrick reméli, születendő gyermeke nem követi a példáját

Minden más foci
54 perce

Az állatvédők kritizálják a volt Formula–1-es pilótát

Egyéb autó-motor
1 órája

Úszás: Kós Hubert nyerte az 50 hátat Fort Lauderdale-ben

Úszás
1 órája

Pályára sem lépett, hét hét után távozott Japánból a korábbi német válogatott védő

Minden más foci
1 órája

Trófeával koronázhatja meg tavaszát a Kassa

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik